Index Vakbarát Hírportál

Öt megszerzett vb-pont, és ami mögötte van

2019. január 15., kedd 08:31

A férfi kézilabda-világbajnokságon kedden nem játszik a magyar válogatott, szusszanhatnak egyet a játékosok a mindent eldöntő két csoportmeccs előtt.

A magyar csapat öt pontos, karnyújtásnyira áll a továbbjutástól, és nagy valószínűséggel nem lesz jelentősége az első meccsen elért 25-25-ös döntetlennek, miután az argentinok kikaptak Egyiptomtól, és a hatos csoport utolsó helyére kerültek.

A magyar válogatottnak szerdán épp az az Egyiptom lesz az ellenfele, amelyiket a veszprémi edző, David Davis irányítja.

Ha őket legyőzik a mieink, akkor már nemcsak a továbbjutás lesz meg, hanem minimum két ponttal kerülünk a középdöntőbe.

A vb igazán nehéz része az Egyiptom elleni meccsel kezdődik, mert utána játszunk a skandináv trióval. A csoportban előbb a svédekkel, majd a középdöntőben a norvégokkal és dánokkal.

A meccsek pontos sorrendje attól függ, hogy Csoknyai és Matics csapata hányadik helyen megy tovább, illetve a dánok mire mennek a norvégokkal. A társházigazda dánok csoportbeli helyezése lesz hatással ugyanis a további menetrendre.

A mieink előtt a feladat továbbra is adott, az északi csapatokkal szemben kellene egy bravúrt elérni, és a másik csoportból le kellene győzni a harmadik továbbjutót.

A másik csoportban Ausztria okozta a vb eddigi legnagyobb meglepetését Chilével szemben, de könnyen lehet az a súlyos vereség kiesik, és belefért nekik. Ehhez azonban meg kell verniük Tunéziát. Ha az afrikai csapat nyer, továbbjut. Nekünk talán egy fokkal jobb lenne, ha nem osztrákok mennének tovább.

Összességében az elmondható, hogy majdnem ugyanott állunk, ahová vártuk magunkat, az olimpiai selejtezős remények élnek, a neheze azonban most következik.

Egy igazán örömteli adat, hogy

három meccs után a lövési hatékonyságban Magyarország az élen áll.

75 százalékos a mutatónk (122 lövésből 91 gólt értünk el), ami kimagasló, Norvégia és Dánia követ bennünket, de nekik egyaránt 74 százalékos a teljesítményük.

A 37 éves Nagy László mindegyik meccsen pályára lépett eddig, 64 perc van a neve mellett.

A csapatkapitány Ilyés Ferenc 77 percet volt a védelemben, ő csak elvétve maradt bent támadásban.

Bánhidi Bence 114 percet játszott, ami igen sok.

Bár a horvát Musa, a macedón Sztojlov már 2 óra felett vannak. Nekünk azonban fontosabb, hogy a norvégoknál Myrhol és Gullerud többet pihent, jobban megosztoztak a perceken.

Kulcskérdés lesz a szegedi beálló tehermentesítése, még ha a játékunk egyik alappillére is. Csak a két szélső és a kapuban Mikler volt nála többet a pályán.

Az eddigi legeredményesebb játékosunk, a 18 gólos Balogh Zsolt lába megsérült Katar ellen, szintén nagy kérdés, hogy mikor tud visszatérni. Ha a balkezes átlövő a kapu jobb oldalát vette célba, nem hibázott eddig.

Baloghgal a támadójátékunk sokkal gördülékenyebb, nagyon fontos a játéka.

Bóka Bendegúznak pedig az egész tirnn nem volt eddig rontott lövése, kilencből kilencet bevágott. Szerencsére kezdi felülírni a tételt, hogy ne lenne szélsője a magyar csapatnak. (Ezért is érthetetlen, hogy miért nem volt ott az előző Európa-bajnokságon.)

Ha a jobb felső sarokra célzott a magyar válogatott, eddig valamennyi kísérlete a kapuban kötött ki.

A csapatot Katar ellen kiválóan irányító Lékai Máté az alsó sarkokra kifejezetten veszélyes, egyszer sem hibázott. Ötször a jobb, négyszer a bal alsóba vágta be a labdát.

Mikler eddig 36 százalékos hatékonysággal védett, ezzel a 11. helyen áll, viszonyításul a Landín 51 százalékkal vezet, igaz Dániának eddig nem volt szoros meccse.

Rovatok