Index Vakbarát Hírportál

Pusztító erődemonstrációt tartott a BL-ben a Győr

2019. január 26., szombat 21:46 | aznap frissítve

Szombat este a középdöntőben folytatta BL-szereplését a címvédő Győri Audi ETO KC, és rögtön megmutatta, hogy három hiányzó klasszisa nélkül is képes gálázni. A magyar csapat nagyon simán, 36-27-re győzte le a román CSM Bucuresti csapatát, a győrieknél most először pályára lépő Crina Pintea pedig rögtön megmutatta, mennyire jó döntés volt leigazolni őt – írja az MTI.

A Győr a meccs elején azonnal magához ragadta a kezdeményezést, a bukaresti csapat nem találta a magyarok játékának ellenszerét, így már a hatodik percben 4-1–re vezetett a magyar csapat. A románok egy időkérést követően valamelyest magukra találtak, Andrea Lekic vezérletével is csak felzárkózni tudtak.

Ekkor lépett pályára a győriek új beállósa, az Eb-n is kiválóan játszó Crina Pintea, és azonnal le is tette a névjegyét, hat lövéséből hatot értékesített, így a félidőre már 22-15 volt az állás a hazai csapat javára.

A második játékrészben aztán alábbhagyott a győriek lendülete, részben a feljavuló román védekezésnek köszönhetően, de ebből sem tudott előnyt kovácsolni a bukaresti csapat, a francia Amandine Leynaud ugyanis sorra mutatta be a bravúrokat.

A meccs háromnegyedénél aztán Fodor Csenge ötödik találatával tízgólosra is felduzzadt a különbség, de a győriek örömét beárnyékolta, hogy a szélsőt rögtön utána le is kellett cserélni, mert a lába és a válla is megsérült.

A hajrában végül így is csupán a különbség mérete volt kérdéses, a CSM egyszerűen képtelen volt tartani a lépést a Győrrel, így a címvédő pusztító erődemonstrációval kezdte meg a középdöntőt, és továbbra is veretlen az idei kiírásban. A magyar csapat legeredményesebb játékosa Crina Pintea lett, aki

mind a kilenc lövését értékesítette.

A siker fényét egyébként tovább emeli, hogy a hazaiaktól

Azt ugyanakkor persze hozzá kell tenni, hogy a vendégeknél is hiányoztak kulcsjátékosok, Cristina Neagu még az Eb-n, pont a magyarok ellen szenvedett súlyos térdsérülést, és a norvég Amanda Kurtovic is hasonló problémával küzd.

Rovatok