Index Vakbarát Hírportál

A svéd bajnok edzője lett a Veszprémtől elküldött Vranjes

2019. január 31., csütörtök 21:15

Ljubomir Vranjes, a magyar férfi kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya lett a svéd bajnok IFK Kristianstad vezetőedzője. A nemzeti csapat mellett a Telekom Veszprémet is irányító szakember húsz év után tért vissza hazájába.

Vranjes 2017 nyarán vette át a válogatott és a Veszprém irányítását. Utóbbival megnyerte a Magyar Kupát, de nem sikerült megvédenie a bajnoki címet, illetve már a rájátszás első fordulójában kiesett a Bajnokok Ligájából. A válogatottal sem tett csodát: nyeretlenül, három vereséggel fejezte be az egy évvel ezelőtti horvátországi Európa-bajnokságot.

A megítélésén az sem segített, hogy Szlovénia legyőzésével sikerült kijuttatnia Magyarországot   a múlt héten befejeződött világbajnokságra – tavaly  októberben mindkét csapat éléről távoznia kellett. 

A Kristianstad egyébként azonos csoportban szerepel a Veszprémmel a BL-ben, tíz fordulót követően hetedik a nyolccsapatos csoportban.

(MTI)

Rovatok