Index Vakbarát Hírportál

Lékai: Ketten leszünk a csapat irányítására

2019. február 26., kedd 10:08

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában sorrendben hatszor nyert a Telekom Veszprém, a hatodik siker után beszélt a Nemzeti Sportnak a csapat irányítója, Lékai Máté. Lékai a Vardar elleni győzelemkor csapata legjobbja volt, sőt a forduló legjobb játékosa is egyben.

Azt mondta most, hogy jövőre Mahé és ő lesz az irányító posztján, mert Nenadiccsal és Laugéval átlövőben számol a klub edzője, David Davis.

Ezt a kérdést pedzegette a Schaffhausenben élő Vass Gábor, akivel szombaton jelent meg az interjúnk.

A 30 éves Lékai pompásan érzi magát, és azt mondta, a szeptemberben érkező új edzővel, David Davisszal nem túlzó az a várakozás, hogy minden sorozatot (hazai bajnokság és kupa és BL) megnyerjenek. A BL-ben Kielcébe mennek szombaton, ha nem kapnak ki, akkor megvan a csoport második helye a Barcelona mögött, és nem kerülhet össze a két magyar csapat a folytatásban.

A világbajnoki tizedik helyről úgy nyilatkozott, hogy nem irreális.

Rovatok