Index Vakbarát Hírportál

Hosszabbított edzőjével a Veszprém

2019. február 28., csütörtök 14:36

A Telekom Veszprém élt a hosszabbítási opcióval, így a következő szezonban is a spanyol David Davis irányítja a férfi kézilabdacsapatot. A döntést csütörtökön honlapján közölte a klub, amely kiemelte: a 42 éves edző tavaly októberben érkezett a klubhoz, amely immár 16 meccs óta veretlen.

Davis játékosként 2005-ben világbajnok, 2006-ban, 2008-ban és 2009-ben - a Ciudad Reallal - Bajnokok Ligája-győztes volt. Visszavonulása után, 2014-ben került a macedón Vardar Szkopjéhoz, ahol előbb a férfi, majd a női csapatnál dolgozott. Tavaly május óta az egyiptomi férfi válogatott szövetségi kapitánya.

A Veszprémnél Ljubomir Vranjes posztját vette át, a csapat jelenleg a bajnokságban a második helyen áll, tíz ponttal lemaradva a címvédő MOL-Pick Szegedtől, amely hárommal több mérkőzést játszott. A Bajnokok Ligájában a veszprémiek egy fordulóval a csoportkör zárása előtt szintén a második helyen vannak - ha szombaton a lengyel Vive Kielce vendégeként nem szenvednek vereséget, akkor ott is végeznek -, a folytatásban pedig a negyeddöntőbe jutásért játszanak. (MTI)

(Borítókép: David Davis a Telekom Veszprém vezetőedzője a férfi kézilabda NB I Telekom Veszprém - MOL-Pick Szeged mérkőzésén a Veszprém Arénában 2018. október 21-én. Fotó: Bodnár Boglárka / MTI)

Rovatok