Index Vakbarát Hírportál

Huszonegyedik bajnokiján vesztett először pontot a Szeged

2019. március 9., szombat 20:11

A címvédő Szeged 25-25-ös döntetlent játszott a Tatabánya vendégeként a férfi kézilabda NB I.-ben.

A Szeged eddig mind a húsz meccsét megnyerte a bajnokságban, ez volt az első pontvesztése. Eddig a Tatabánya is százszázalékos volt hazai pályán, először nem nyert a szezonban.

A kilencedik percben időt kellett kérniük a szegedieknek, mert a hazaiak már 5-1-re vezettek. A folytatásban sikerült némileg felzárkózniuk, de mivel sokáig nem tudták megakadályozni a Tatabánya gyors játékát, az egyenlítésre eleinte nem volt esélyük. A címvédő az első félidő második felében pontosabban lőtt és keményebben védekezett, így a szünet előtt egy 4-0-s sorozattal egyenlített.

A második félidőt sokkal jobban kezdték a szegediek, először átvették a vezettek, sőt egy 7-2-es szériával elléptek ellenfelüktől (16-20). A Tatabányának - Milos Vujovic és Rosta Miklós vezérletével - sikerült egyenlítenie, majd  másfél perccel a vége előtt ismét egy góllal vezetett, írja az MTI.

A Szeged elhibázta a támadását, majd a házigazdák is rontottak, Bánhidi Bence egyenlített, végül Ilyés Ferenc középkezdésből az üres kapu mellé lőtt, így alakult ki a 25-25-ös végeredmény.

Eredmények:

Rovatok