Index Vakbarát Hírportál

Mélypontra kerültünk, de nincs lehetetlen

2019. május 4., szombat 08:34

A kölni négyes döntőért játszik a kézilabda Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém szombaton fél hattól. A magyar csapat az első meccsen 28-22-re verte Németországban a Flensburgot, ezért igen kedvező helyzetből várják a visszavágót.

A vezetőedző, David Davis a klub honlapján nyilatkozott az esélyekről.

"Megmutathatjuk szurkolóinknak, milyen erősek is vagyunk valójában. Csak a győzelemben gondolkodunk, a múlt heti teljesítményből kiindulva. Az is világos, ha egy pillanatra is bealszunk, vége, ki is estünk."

Nagy László azt emelte ki, hogy a visszarendeződés és a védekezés minősége a legfontosabb.

A védőspecialista Mirsad Terzic arról beszélt, hogy  még erősebbnek, és még keményebbnek kell lenniük a Flensburggal, hiszen ha kényelmesen érzik magukat a vendégek, az a Veszprémnek nem lesz jó.

Az aranyérmes Szeged alig kapott ki a szezonban, Szkopjéban viszont belefutott egy súlyos vereségbe. Az utolsó másodpercben is kapott egy gólt, Kristopans átlövése megakadt a hálóban.

Ebben az idényben is megmutattuk, hogy jó csapatok ellen is tudtunk vezetni öt-hat góllal. Sokkal jobban kell játszanunk. A BL-ben mélypontra kerültünk, aminek nem volt jele, de nincs lehetetlen! Mindent megteszünk, hogy javítsunk

– magyarázta Juan Carlos Pastor, a szegediek edzője.

A vasárnap hétkor kezdődő visszavágón nyilván neki akarnak menni a macedónoknak, nincs is más esélyük. Negyedóránként két gól ledolgozása nem reménytelen, de tény: bravúr nélkül nem fog menni, sok jó egyéni teljesítményre lesz szükségük.

Ez történt az első körben:

Rovatok