Index Vakbarát Hírportál

Megvan a keret az Ausztria elleni női kézi-vb-selejtezőre

2019. május 14., kedd 15:59

Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét az Ausztria elleni, június eleji világbajnoki selejtezőmérkőzésre.

A magyar szövetség keddi közleményében Kim Rasmussen kiemelte: korábban még soha nem állt annyi idő a rendelkezésükre a közös munkára egy mérkőzés előtt, mint most. A magyar együttes jövő keddtől Győrben készül, majd június 2-án, a párharc első felvonásán 18 órától Grazban, három nappal később pedig a visszavágón ugyanabban az időpontban Zalaegerszegen lép pályára.

"Remek érzés, hogy azzal a kerettel, annak magjával ismét együtt tudunk dolgozni, amellyel már hosszabb ideje közösen készülünk" - mondta a szakvezető, aki hozzátette, számára az a legfontosabb, hogy csak olyan játékosok legyenek a keretben, akik "mentálisan és fizikálisan is százszázalékosan készen állnak a válogatottra". Miután Kovács Anna jelezte, hogy ezúttal ennek az elvárásnak nem tudna megfelelni, így ő nem kapott meghívót.

"Elvárom a játékosoktól, hogy átérezzék a világbajnoki selejtező súlyát, hiszen csak Ausztria ellen és csak most juthatunk ki a világbajnokságra. Arra a vb-re, amely nagymértékben befolyásolja olimpiai kvalifikációs esélyeinket" - nyilatkozta.

A dán szakember kiemelte: az ellenfelet nem intézhetik el "egy kézlegyintéssel", mert játékosai soha nem adnak fel mérkőzést, nekik viszont "csakis a továbbjutás" lehet a céljuk.

A vb-selejtezős párharc győztese kijut az év végi, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. A felkészülés első négy napjában a legjobbakkal edz a B válogatott is.

    A magyar keret:
    kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
    jobbszélsők:
Faluvégi Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria), Grosch Vivien (Dunaújvárosi KKA), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
    jobbátlövők:
Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szekerczés Luca (Dunaújvárosi KKA), Tomori Zsuzsanna (Győri Audi ETO)
    irányítók:
Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lakatos Rita (GVM Europe-Vác), Tóth Gabriella (Érd)
    beállók:
Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
    balátlövők:
Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Klivinyi Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kopecz Barbara (EU-Fire Mosonmagyaróvári KC SE)
    balszélsők:
Kazai Anita (Dunaújvárosi KKA), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Rovatok