Index Vakbarát Hírportál

A lett óriás félelmetes erővel veszi célba a kaput, őt kell kikapcsolni

2019. június 2., vasárnap 09:37

Nem volt még a férfi kézilabda Bajnokok Ligája Final Four történetében olyan csapat, amelyik hétgólos hátrányból fel tudott volna állni elődöntőben, és a maga javára fordította a meccset. A Vardar Szkopjének sikerült ez a bravúr, a félidőben 16-9-re vezetett ellenük a Barcelona. Még a 47. percben is 25-19-re vezettek a katalánok, onnan szűkült folyamatosan a különbség, és a végén 29-27-re a macedónok nyertek.

A sikerben a szerb kapus, Miloszavljev védései mellett - az egykori veszprémi Dejan Perics az edzője - a lett óriás, Dainis Kristopans góljai is közrejátszottak. Úgy lőtt 10 gólt, hogy nem volt benne egy hetes sem.

A 215 centis balkezes átlövő egyszerűen nem fáradt el, végig bírta, és mint a Sport1 szakértője, Borsos Attila emlékeztetett rá, az utolsó lövésében volt a legnagyobb erő, 138-cal vágódott a kapuba a labda. Ezenkívül volt még három bombája, amikor 130 feletti értéket mutatott a sebességmérő. A 130 egyfajta lélektani határ a sportágban, mert az átlag 110 és 130 között van.

A 10 gólját 14 lövésből érte el, ami szintén kimagasló teljesítmény.

A döntőben két újonc edző csatája lesz, hiszen Garcia Parrondo augusztusban vette át az irányítást a Vardarnál, David Davis pedig idény közben, október elején. Legutóbbi csatájukat Szkopjéban a Veszprém nyerte, egy tökéletes második félidővel, Mikler Roland bravúrjaival. A félidőben még 16-11-re a hazai csapat vezetett, onnan lett 29-27 a végére. Ezt az eredményt most is elfogadnánk. A Veszprém az elődöntőben a Kielcét búcsúztatta.

A Vardartól igazolt Sterbik Árpád sérülése nem valószínű, hogy rendbe jön, Nagy László játéka is kérdéses, de abban reménykedik, hogy ott lehet, és egy döntőn búcsúzhat el a játéktól. 

A 18 órától kezdődő finálét a Sport1 mellett az Index is közvetíti.

Rovatok