Index Vakbarát Hírportál

A Mol-Pick Szeged a BL négyes döntőjéről álmodik

2019. július 21., vasárnap 15:32

A magyar bajnoki cím visszahódítása mellett a Bajnokok Ligája négy közé jutás a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapat célja az induló szezonban - hangzott el a csapat vezetőitől és játékosaitól az együttes szezonnyitó sajtótájékoztatóján vasárnap Szegeden.

Juan Carlos Pastor vezetőedző úgy fogalmazott, nagyon fontos szezon előtt áll a Mol-Pick Szeged, komolyak az elvárások, de a csapat kiegyensúlyozottabb mint tavaly volt, írta az MTI.

A vezetőedző szerint nem szabad változtatni a filozófián, mindig a következő meccsre kell készülniük. Magas szinten kell majd kézilabdázni ebben az idényben, legalább olyanon, amilyet áprilisig hozni tudott tavaly csapat. Hozzátette: fejlődni kell a játékban, mert az ellenfelek is erősebbek lettek.

A spanyol tréner a célokról elmondta, szeretnék megnyerni a bajnokságot vagy kupát vagy mindkettőt. Eddig is rengeteget dolgoztak azért, hogy eljussanak a final fourig, van még hét-nyolc csapat, amelynek ugyanez a célja, de csak négyen lesznek ott közülük.

A csapatkapitány, Jonas Källman szerint az előző szezonban sok meccsen nagyszerűen játszott a csapat, de a végjátékban nem hozta azt a szintet, amit kellett volna. A svéd játékos úgy fogalmazott, éheseknek kell lenni az első mérkőzéstől az utolsóig, nemcsak a Bajnokok Ligájában, hanem a magyar bajnoki mérkőzéseken is.

Az olimpiai ezüstérmes balszélső nagyon büszke arra, hogy még egy éven át erősítheti a Mol-Pick Szegedet, és igyekszik a tőle telhető legtöbbet megtenni a csapatért.

Ők az új igazolások

Juan Carlos Pastor sokat vár az új érkezőktől, és biztos benne, ki fogják egészíteni a csapatot. A MOL-Pick Szeged négy új játékost szerződtetett.

Rovatok