Index Vakbarát Hírportál

A kéziszövetség parkolójában vették át fizetségüket a bundázó kézibírók

2019. szeptember 5., csütörtök 09:20

Nyolc ember ellen emelt vádat a Fővárosi Nyomozó Ügyészség két külön vádiratban kézilabdában történt bundázás miatt, négy érintett ráadásul játékvezető, derül ki az ügyészség közleményéből.

A vádirat szerint 2016-17-ben a gyanúsított személyek pénzt ígértek a kézilabdabíróknak azért, hogy NB I.-es, NB II.-es és ligakupás mérkőzéseket csaljanak el. A két játékvezetőpáros öt mérkőzésre kapott megbízást 150 és 500 ezer forint közötti összegért.

Ne maradjon le semmiről!

Rajtuk kívül a két ügyben vádlott még két edző, egy sportegyesületi elnök, illetve egy szakágon kívüli személy. A vádnak tárgya olyan cselekmény is, amelynél más, nem korrumpálható játékvezetőknek ajánlottak fel 100 ezer forintot egy mérkőzése előtt azzal, hogy abból „menjenek el vacsorázni”, valamint, hogy ,,egyenes legyen a pálya”. Ezt az ajánlatot a játékvezetők visszautasították és jelentették az esetet a Játékvezetői Bizottság vezetőinek. 

A megbízás ellenére a bundázás nem minden esetben volt sikeres az érintett csapatok közötti tudáskülönbség miatt, ezekben az esetekben nem is fizették ki a megbízók az ígért összeget. A sikeres bundázások után volt, hogy a pénzt a kézilabda szövetség korábbi székhelyének parkolójában adták át.

A büntetőeljárás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése és felderítése alapján indult, mivel a játékvezetők egyike, egy 52 éves férfi az elkövetéskor rendőrként dolgozott, és a játékvezetést szabadidejében végezte.

A büntetési indítvány a játékvezetőkkel szemben letöltendő szabadságvesztés. Az ügyben érintett személyek közül az egyik edző és egyesületi elnök vádalkut tudott kötni, így ők 1 év 6 hónap  5 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kaphatnak elmarasztalás mellett.

Kocsis Máté elnök személyesen lépett fel a csalás ellen

A vádemelés után csütörtök délután a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) közleményben reagált a hírre, kiemelve, hogy ők is csak a vádemelés iratából értesültek a fejleményekről, így további információval nem rendelkeznek.

A közleményben azt írták, hogy

Miután a kézilabdában régóta közszájon forgó szóbeszéd szerint egyes klubok kérésére a játékvezetők alkalmanként befolyásolhatták a mérkőzések végkimenetelét, Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke 2017-ben ezt jelezte a rendvédelmi szervek felé, és kérte a közbenjárásukat az ügy tisztázása érdekében. Az MKSZ akkor is fontosnak tartotta és most is fontosnak tartja a sportág tisztaságát, az esetleges jogszabályba ütköző sportági cselekmények felderítését és megszüntetését.

Rovatok