Index Vakbarát Hírportál

Kilencgólos vereséggel kezdte a Fradi a kézi-BL-t

2019. október 5., szombat 21:02

Súlyos vereséget szenvedett az FTC-Rail Cargo Hungaria csapata a norvég Vipers Kristiansand otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája 2019-20-as szezonjának első fordulójában. A tavalyi bronzérmes norvégok a szünetben 16-11-re vezettek, majd a végéig majdnem megduplázták góljaik számát és az előnyüket is, a vége 31-22 lett.

Pedig a meccset még a Ferencváros kezdte jobban, 18 percen át hol egy, hol két góllal vezetett. Ekkor azonban megtorpant, 10-9-es hazai vezetésnél pedig zavar támadt a vendégek játékában, a támadások pontatlanná váltak, és a norvég együttes egyre jobban növelni tudta a különbséget. Ehhez hozzájárult, hogy az FTC két büntetőt is elhibázott, egyedül a 21. születésnapját éppen szombaton ünneplő Háfra Noémi állta a sarat, aki hétszer is eredményes volt az első harminc percben, áll az MTI összefoglalójában.

A második játékrészben hamar 18-12 lett a norvégoknak, ahonnan öt gólra még vissza tudott jönni a Fradi, de közelebb nem kerültek az ellenfélhez, sőt, a félidő felénél már kilenc góllal is vezettek (28-19), a vége pedig 31-22-es hazai siker lett.  

A Ferencváros legjobbja, Háfra tíz góllal zárt.

A címvédő Győri Audi ETO KC vasárnap a svéd IK Sävehof ellen kezdi meg a BL-szereplést.

Korábban a Csurgó 24-22-es győzelmet szerzett Romániában a Dobrogea Sud Constanta otthonában a férfi EHF-kupa selejtezőjének második fordulójában, így kedvező helyzetből várja az egy hét múlva esedékes visszavágót. A Tatabánya és a Balatonfüred a selejtező harmadik fordulójában csatlakozik a mezőnyhöz.

Eredmény

Rovatok