Index Vakbarát Hírportál

A válogatottról önként lemondó játékos is a kézi-vb-re utazó női keretben

2019. november 12., kedd 08:40

Az idén eddig mellőzött Kovács Anna is meghívást kapott az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságra készülő magyar válogatott hétfő este kihirdetett 18 fős szűk keretébe. Kovács azután került ki a keretből – saját kérésére –, hogy Kim Rasmussen szövetségi kapitány tavasszal úgy fogalmazott, hogy csak olyan játékosokat hív meg, akik mentálisan és fizikálisan is százszázalékosan készen állnak a feladatra. A Debrecen jobbátlövője akkor jelezte, hogy ennek az elvárásnak nem tudna megfelelni. Kovács éppen ezért az Ausztria elleni világbajnoki selejtezőkről lemaradt, majd ősszel sem kapott meghívót az összetartásokra, pedig a tavaly decemberi, franciaországi Európa-bajnokságon fontos tagja volt a csapatnak.

Most viszont már elégedett a munkájával Rasmussen, aki szerint eredményes lesz a csapat a vb-n. Kovács újra behívása kapcsán elmondta, hogy a jobbátlövő remek formában játszott az ősszel, és az sem jelenthet gondot, hogy egy ideje nem dolgozott a válogatottal, mert jól ismeri a játékrendszert, védekezésben is hasznos.

„Bevallom, a balátlövő poszton volt a legnehezebb döntenem, és vérzett a szívem a kimaradókért, ugyanakkor a világbajnokság után ismét nyitottá válik a keret. Mivel a legjobb csapatot akarjuk kiállítani a tornára, szerencsés, ha sokan akarják a sikert” – tette hozzá a kerethirdetéshez Rasmussen.

A mostani 18 fős utazó keretből és a 10 tartalékból majd 16 játékos nevezhető a világbajnokságra, ahol a magyarok Kazahsztán, Szenegál, Spanyolország, Románia és Montenegró csapatával lesznek egy csoportban. A világbajnokság győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek olimpiai selejtezőt játszhatnak jövő márciusban. A japán torna előtt viszont még több felkészülési mérkőzés vár rájuk a Szöul-kupán, ahol sorban Oroszország, Dél-Korea és Szerbia lesznek az ellenfelek.

(Index/MTI)

A magyar válogatott 18 fős utazó kerete

kapusok: Bíró Blanka (Ferencváros), Kiss Éva (Győr), Triffa Ágnes (Debrecen)

jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győr), Lukács Viktória (Ferencváros)

jobbátlövők: Kiss Nikoletta (Érd), Klujber Katrin (Ferencváros), Kovács Anna (Debrecen)

irányítók: Kovacsics Anikó (Ferencváros), Tóth Gabriella (Érd), Vámos Petra (Debrecen)

beállók: Szabó Laura (Érd), Pásztor Noémi (Ferencváros), Tóvizi Petra (Debrecen)

balátlövők: Háfra Noémi (Ferencváros), Tomori Zsuzsanna (Siófok)

balszélsők: Márton Gréta (Ferencváros), Schatzl Nadine (Ferencváros)

tartalékok: Janurik Kinga (Érd), Szikora Melinda (Siófok), Kovács Anett (Békéscsaba), Hámori Konszuéla (Vác), Lakatos Rita (Vác), Bordás Réka (Debrecen), Debreczeni-Klivinyi Kinga (Ferencváros), Kopecz Barbara (Békéscsaba), Hársfalvi Júlia (Siófok), Puhalák Szidónia (Győr)

Rovatok