Index Vakbarát Hírportál

A szövetségi kapitány Rasmussen: Az én felelősségem a vereség

2019. december 6., péntek 12:57

A Magyarország az utolsó másodpercekben kapott ki a román válogatottól Románia ellen, és ezzel nem jutott a középdöntőbe. Az utolsó percekben a magyar válogatott emberhátrányba került, mert fegyelmezni kellett Kim Rasmussen szövetségi kapitányt. 

Az én felelősségem a vereség, mert kaptam két percet. Nem is mondtam semmit, csak annyit, hogy "Áá" és két percet kaptam, de ettől még ez az én hibám. Hét a hat ellen a középen megállítottuk őket, de a széleket nehéz volt védekezni. Ez az egész az én felelősségem, sajnálom. Nem nagyon koncentrálok a helyosztóra jelenleg, mert túl csalódott vagyok, főleg magamban, hogy elvesztettük a mérkőzést. Nagyon szomorú vagyok.

- mondta az M4 kamerái előtt.  

A csapatkapitány Kovacsics Anikó azt mondta, hogy érezhető volt, hogy amíg a magyar védekezés nem áll össze, az megbosszulhatja magát támadásban egyszer-kétszer. "Az első félidőben nagyon jól ment nekünk támadásban, a második ők is variáltak védekezésben, ez után nem is nagyon volt kivédekezett helyzetünk. Nem tudok erre mit mondani". 

Siti Beáta másodedző is azt mondta, nagyon nehéz mondani bármit. "Edzőként sem tudom, mennyi idő után lehet begyógyítani ezt a sebet. Borzasztóan sajnálom. Ez ilyenkor szörnyű". Siti szerint többször kapkodott a csapat, olyan helyzetekben is, amikor még megvolt az előny. "Amikor nem voltál még ebben a szituációban, van olyan, hogy nem tudod stabilan hozni azokat a döntéseket, melyeket az első félidőben. Túldomináltak minket, higgadtabb fejjel kellett volna bizonyos helyzetekben viselkedni."

A magyar válogatott a vereség miatt már nem lesz középdöntős, és helyosztót játszik vasárnap és hétfőn, az olimpiai kvalifikáció messze került. 

Rovatok