Index Vakbarát Hírportál

Nagy Bence: Szoktam gyakorolni az egész pályás gólt, de itt más a tét

2020. január 14., kedd 17:53

A magyar férfi kézilabda-válogatott egy győzelemmel és egy döntetlennel áll az Európa-bajnokságon, és a már továbbjutott Izland ellen, ha hoz egy döntetlent szerda délután, ahogy legutóbb a 2014-es Eb-n valamint a 2012-es olimpián (27-27), akkor a két válogatott kéz a kézben folytathatja, ellenben az egyik favorit, Dánia kiesne.

A csapatok ugyanabban a szállodában laknak, és ugyanott is étkeznek Malmőben. Kedden még a többség leginkább a regenerációval foglalkozott, szerdán viszont már érdekesebb és izgalmasabb lehet a hangulat, hiszen ha a mi meccsünk döntetlen lesz 18.15-től, a dánok, ha megfeszülnek, akkor sem tudnak továbblépni. A dánok 20.30-kor kezdenek az oroszokkal szemben. (A meccseket a Sport1 közvetíti majd.)

Nekünk természetesen a magyar csapat volt a fontos, és Nagy Bence el is mesélte, hogyan ugrott lépésről lépésre előre a Tromosból, és a Gyöngyös, a Budakalász, valamint Tatabánya érintésével hogyan jutott el a Ferencvároshoz.

„Egyik döntésemet sem kellett eddig megbánnom, folyamatosan újabb és újabb tapasztalatokat szereztem, és szívom magamba a tudást. Ahogy itt a válogatottnál is” - mondta a 25 éves irányító.

Dániának négy gólt lőtt összesen, a másodiknál összeakadt Niklas Landinnal. Chema Rodriguez szóvá is tette az esetet a játékvezetőknél, mert a sztárkapusnak volt egy a lökésre kísértetiesen emlékeztető mozdulata, de a magyar válogatott másodedzője kapott sárgát. Nagy szerint ezt az esetet nem kell túllihegni, mindenki tette a dolgát, ő a leggyorsabban szeretett volna visszazárni, véletlen volt, nem is érdemes beszélni róla.

Nagy harmadik gólját a saját hatosától érte el, az irányzék és a labda íve is tökéletes volt, ha gyorsabban fut vissza Landin, akkor sem érhette volna el.

„Hát igen, hamar tudtam reagálni a kipattanóra, megfogtam, és sikerült megvalósítani a tervem, a kapuba dobtam. Szoktam gyakorolni edzésen az ilyesmit, de most a tét egészen más volt. A Fradiban azt mondják nekünk, bátran kell játszani.

Balogh Zsolti is úgy indított útnak a meccs előtt, gondoljam azt, mintha egy hazai bajnokin lennék, és ne foglalkozzak azzal, ki áll a kapuban az ellenfélnél, vagy milyen összetételű a védőfal.

Eddig igyekeztem megfogadnia jó tanácsokat. Olyan mennyiségű üzenetet kapok otthonról, hogy nem könnyű feldolgozni. Ritka jó érzés persze a szurkolóknak örömet okozni.”

Úgy gondolta, veszélyes dolog, ha valaki nagy esélyesnek van kikiáltva, mert könnyen hiheti azt, hogy majd egyszer úgyis beindul a játék, nem kell aggódni.

Mi azon lepődtünk meg, hogy ők mennyire meglepődtek, mert nagyon érzékenyen érintette őket a nyitott védekezésünk

- sűrítette össze a dánok elleni meccs lényegét.

Szita Zoltántól azt kérdeztem elsőre, mikor tudott elaludni. Hajnali négyig forgolódott, dolgozott benne az adrenalin, de ez ilyenkor teljesen természetes. Az öt gólja közül az ötödiket emelte ki, fontos pillanatban érkezett.

„Jó visszajelzés volt ez az öt gól, és megerősített abban, még többet kell dolgozni. És abban is, teljesen mindegy, ki áll a kapuban, ha maximális a koncentráció, akkor bárkinek be lehet lőni, mert a kapus is csak ember.

Nekem könnyebb dolgom volt, mint Landinnak, mert még nem ismer annyira.

Lehet, hogy először még nem vettek komolyan, amikor pedig komolyan vettek, akkor már késő volt. Nem tudom, nekik is muszáj lett volna a 2 pont a saját szurkolóik előtt.”

A lengyel Plockban légióskodó Szita mát tavaly is ott volt a dánok ellen, és akkor is öt gólt lőtt, akkor azonban vereség lett a vége. Átlagban 45 percet van a pályán a lengyel ligában és a BL-ben, vagyis neki bírnia kell a sorozatterhelést.

Tisztelet, hit, bizalom

- így foglalta össze a szakmai stábról az érzéseit.

Bóka Bendegúz a védekezésben egészen új szerepkörben mutatta meg új oldalát, nem hagyta levegőhöz jutni az irányító, Laugét. Remélte, ha már alkalmasnak gondolta őt a Gulyás István-Nagy László-Chema Rodriguez, akkor nem is okoz csalódást. Biztosan voltak csúszások, és rossz váltások, de ezt is lehet gyakorolni.

Erővel bírja még, noha neki nincs cseréje, és a regeneráció után Izland ellen is szeretné megmutatni a tudását. Mentálisan és fizikálisan is a topon lehet szerdán.

Bóka az egyetlen a magyar válogatottból, aki még nem hibázott lövést, ötből ötször volt eredményes.

„Maradjon is így szerda nyolcra, és még a szélről is legyen gólom. De ennél sokkal fontosabb, hogy én hibázhatok, de a csapat ne maradjon pont nélkül, mert akkor még újabb négy meccsre készülhetünk” - összegzett.

Csoportkör, 3. (utolsó) forduló:

B csoport (Bécs):
Csehország-Ukrajna 23-19 (9-10)
Ausztria - Észak-Macedónia 32-28 (18-12)

A végeredmény: 1. Ausztria 6 pont, 2. Csehország 4, 3. Észak-Macedónia 2, 4. Ukrajna 0

A középdöntő I. csoportjának állása: 1. Horvátország 2 (31-23), 2. Spanyolország 2 (33-26), 3. Ausztria 2 (32-29), 4. Csehország 0 (29-32), 5. Németország 0 (26-33), 6. Fehéroroszország 0 (23-31)

D csoport (Trondheim):
Norvégia-Portugália 34-28 (16-14)
Franciaország - Bosznia-Hercegovina 31-23 (14-13)

A végeredmény: 1. Norvégia 6 pont, 2. Portugália 4, 3. Franciaország 2, 4. Bosznia-Hercegovina 0

F csoport (Göteborg):
Svédország-Lengyelország 28-26 (14-13)
Szlovénia-Svájc 29-25 (16-10)

A végeredmény: 1. Szlovénia 6 pont, 2. Svédország 4, 3. Svájc 2, 4. Lengyelország 0
    Az első két helyezett jutott a középdöntőbe.

szerdán játsszák:

E csoport (Malmö):
MAGYARORSZÁG-Izland 18.15
Dánia-Oroszország 20.30

Az állás: 1. Izland 4 pont, 3. Magyarország 3, 3. Dánia 1, 4. Oroszország 0

(Borítókép: Andreas Hillergren / MTI / EPA)

Rovatok