Index Vakbarát Hírportál

Két méterről, izomból lőtték fejbe az orosz kézist

2020. február 23., vasárnap 11:33

A női kézilabda Bajnokok Ligája második csoportkörében a francia Metz idegenben nagyon magabiztosan legyőzte az orosz Rosztovot (29-24), és ezzel a csoport élére ugrott. A franciák még azt is elviselték, hogy a világbajnok átlövő, Orlane Kanor nem mehetett ki a második félidőre, mert egy ritkán látható lövés miatt a játékvezetők habozás nélkül kiállították.

A 30 perc lejárta után a Metz szabaddobáshoz jutott, ezt Kanor végezte el, és komolyan gondolta, hogy ő kapura fog dobni belőle. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy csak kötelességből veszik célba a kaput, vagy még úgy sem. Mert ugyan döntetlenre álltak, de még ott volt a teljes második félidő, hogy eldöntsék, melyik a jobb csapat.

Kanor nem ezt az utat választotta, amiben vélhetően közrejátszott az is, hogy előtte volt egy komoly ütközés, és elég kemény valamint feszült volt ebben az időszakban a meccs.

Szóval, Kanor kapura lőtt, és kinézte, hol a legalacsonyabb az előtte tornyosuló fal. Kuznyecova fejét nagyjából két méterről találta el izomból, az olimpiai bajnok orosz szélső rögtön kidőlt. Ahogy a Sport1 közvetítésében is elhangzik, felugrott a játékos, vagy helyet változtatott, de mivel nincs videóbíró, így a játékvezetők az első ítéletüket, a piros lapot nem vonhatták vissza. Kanor is felugrott egyébként - ez is szabálytalan, közelebb is került, mint kilenc méter -, nemcsak az eset után ápolásra szoruló Kuznyecova. (Az orosz tudta folytatni a játékot.)

Időntúli szabaddobásbóól KO a női kézi-BL-ben

Nehéz vitatkozni a riporter megállapításával, ennél butább piros lapot nehéz összeszedni, mert onnan körülbelül minden századik lövés megy be, egy arclövésért pedig piros lapos büntetés jár. Nem volt megtorlás jellege a dobásnak, de kétségtelenül ijesztő volt, ahogy az orosz kidőlt. 

A címvédő Győr a másik csoportban a másik francia csapattal, a Bresttel játszik vasárnap idegenben a BL-ben (19.00, Sport1), ha nyer, nagy lépést tesz a csoportelsőség felé. Előtte a férfiaknál a Veszprém a szintén francia Montpellier-t fogadja (17.00), egy győzelemmel a csoport második helyét éri el a magyar bajnok.

Rovatok