Index Vakbarát Hírportál

Veszprém-Szeged-rangadó jöhet a kézi-BL negyeddöntőjében

2020. március 1., vasárnap 19:47

Vasárnap kialakult a negyeddöntőbe jutásért sorra kerülő forduló párosítása a férfi kézilabda-Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában.

Az alsó ágról a lengyel Wisla Plock mellett a román Dinamo Bucuresti csatlakozott a mezőnyhöz. A felső ág két csoportjából az első hat-hat csapat továbbjutott, de az első helyezettek az egyenes kieséses szakasz első fordulójában nem lépnek pályára.

Az már szombaton biztossá vált, hogy a negyeddöntőbe jutásért a Telekom Veszprém éppen a Wisla Plockkal találkozik, amelyet a korábbi veszprémi vezetőedző, a spanyol Javier Sabaté irányít, balátlövője pedig a magyar válogatott Szita Zoltán.

A MOL-Pick Szeged ellenfele a címvédő északmacedón Vardar Szkopje lesz, amely tavaly a legjobb nyolc között elbúcsúztatta a csongrádiakat. A párharcok első meccsét mindkét magyar csapat idegenben játssza március 21-én vagy 22-én, a hazai visszavágóra egy héttel később kerül sor.

Amennyiben a veszprémiek és a szegediek is továbbjutnak, a negyeddöntőben egymással találkoznak.

Az A csoport végeredménye:
1. Barcelona (spanyol) 26 pont, 2. Paris Saint-Germain (francia) 22, 3. MOL-Pick Szeged 20, 4. Aalborg HB (dán) 15, 5. Flensburg-Handewitt (német) 15, 6. RK Celje PL (szlovén) 6, 7. PPD Zagreb (horvát) 5, 8. Elverum (norvég) 3

A B csoport végeredménye:
1. THW Kiel (német) 20 pont, 2. Telekom Veszprém 20, 3. PGE Vive Kielce (lengyel) 18, 4. Montpellier HB (francia) 17, 5. FC Porto Sofarma (portugál) 14, 6. Vardar Szkopje (északmacedón) 11, 7. Meskov Breszt (fehérorosz) 8, 8. Motor Zaporizzsja (ukrán) 4.

Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak.

Párosítások a negyeddöntőbe jutásért:
Dinamo Bucuresti (román) - Paris Saint-Germain
Orlen Wisla Plock (lengyel)-Telekom Veszprém
Vardar Szkopje - MOL-Pick Szeged
RK Celje PL-PGE Vive Kielce
FC Porto Sofarma-Aalborg HB
SG Flensburg-Handewitt - Montpellier HB

Rovatok