Index Vakbarát Hírportál

Mire kapott egymilliárd forintot a kézilabda?

2020. május 15., péntek 16:36

A csütörtökön megjelenő Magyar Közlöny tudatta, hogy egymilliárdot kap a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ), emellett 300 milliót ad a kormány a határon túli kézilabdás programokra.

Az egymilliárdot az ez évi szakmai programjának megvalósítására adta az MKSZ-nek. Megkérdeztük a szövetséget, mire kapták ezt az összeget. Ezt a választ kaptuk.

"A Magyar Közlönyben megjelent támogatási összeg a Magyar Kézilabda Szövetség éves állami támogatása, amely 2019-cel megegyező, és a 2018-as évhez képest jelentősen kevesebb. Az összegből az MKSZ fedezi működését, értve ezalatt a felnőtt válogatottak edzőtáborait, versenyeztetését, eszközbeszerzéseit, a női Bajnokok Ligája döntőjének rendezési és előkészítési költségeit, az NB I-es és NB I/B-s NB II-es csapatok versenyeztetési költségeit, megyei támogatásokat, diákolimpiai támogatását, a gyermekbajnokságok ide vonatkozó költségeit és a testnevelő tanárok sportági szerepvállalásának költségeit, a fogyatékosok sportjának támogatásait (csörgőlabda, kerekesszékes kézilabda), az MKSZ napi munkáját és mindezekhez tartozó kiadásait."

A kézilabda a látvány csapatsportágak közé tartozik a labdarúgással, a kosárlabdával, a röplabdával, vízilabdával és a jégkoronggal együtt. A járvány miatti bankadó egy részét a felsorolt sportágakra lehet fordítani.

A tizenhat kiemelt sportág vezetőit néhány hete egységesen értesítette a sportért felelős államtitkárság, hogy az idei sportág fejlesztési támogatásuk 20 százalékával ne számoljanak. A legnagyobb sportágaknál ez nagyságrendileg 200 millió forintos tétel.

Rovatok