Index Vakbarát Hírportál

Két veszprémi csapat lesz a férfi kézilabda-élvonalban

2020. június 4., csütörtök 14:39

A Váci KSE nem indul a férfi kézilabda NB I következő idényében, így a Veszprém-Felsőörs csapata feljutott az élvonalba. A magyar szövetség (MKSZ) csütörtöki MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a beérkezett nevezések alapján véglegesítették a férfi és a női K&H Liga következő idényének mezőnyét.

Mivel a Váci KSE nem nevezett a férfiaknál, az MKSZ elnöksége, valamint szakmai- és versenybizottsága a szabályzat alapján a Veszprém-Felsőörs csapatát sorolta be az NB I-be.

Az MKSZ az előző szezont a koronavírus-járvány miatt előbb március közepén felfüggesztette, majd április 9-én törölte, kiesők és feljutók sem voltak. A Veszprém-Felsőörs együttese - amelynek vezetője a korábbi világklasszis Éles József, edzője pedig Tombor Csaba - a bajnokság törlésekor vezette a tabellát a másodosztály (NB I/B) nyugati csoportjában.

A nőknél a Szent István SE és a Nemzeti Kézilabda Akadémia - a két klub bejelentése szerint - közös csapatot indít a következő szezonban, amely szeptember 6-án kezdődik.

Rovatok