Index Vakbarát Hírportál

Meccs nélkül jutott be a SEHA Liga négyes döntőjébe a Veszprém

2020. augusztus 30., vasárnap 17:22

A Telekom Veszprém bejutott a férfi kézilabda SEHA Liga négyes döntőjébe, miután a regionális szövetség úgy döntött, hogy a magyar csapatnak a koronavírus-járvány miatt nem kell lejátszania a szerb RK Vojvodina elleni negyeddöntő visszavágóját, írja az MTI. 

A párharc első mérkőzését a Veszprém 31-26-ra megnyerte Újvidéken március 8-án. A visszavágóra egy héttel később került volna sor, de a világjárvány miatt elhalasztották, és augusztus 25-re tűzték ki. A szerb csapat múlt szombaton jelezte, hogy a szerbiai járványhelyzet és az utazási korlátozások miatt nem tud pályára lépni kedden Veszprémben.

A SEHA honlapja szerint 10-0-s gólkülönbséggel a Veszprém javára igazolták a visszavágót, a magyar csapat így kettős sikerrel lépett tovább.

A négyes döntőt a jövő héten rendezik a horvátországi Zárában (Zadar). A Veszprém ellenfele az elődöntőben a fehérorosz Meskov Breszt lesz pénteken 18 órától. A másik ágon a címvédő macedón Vardar Szkopje a horvát PPD Zagrebbel találkozik.

A helyosztókat vasárnap rendezik, a bronzmérkőzésre 18 órától, a döntőre pedig 20.30-tól kerül sor.A Veszprém eddig háromszor szerepelt a SEHA Liga négyes döntőjében: 2015-ben és 2016-ban arany-, 2017-ben ezüstérmet nyert.

Rovatok