Index Vakbarát Hírportál

A THW Kiel lesz a Veszprém ellenfele a BL final fourban

2020. november 10., kedd 13:24

A német THW Kiel lesz a Telekom Veszprém ellenfele a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, az előző idény decemberre halasztott kölni négyes döntőjében, írja az MTI.

A két csapat eddigi 21 egymás elleni BL-mérkőzésén tíz-tíz veszprémi és kieli siker után éppen a közelmúltban, október 28-án született meg az első döntetlen (31–31).

A másik ágon a Barcelona és a Paris Saint-Germain játszik egymással.

A Veszprém kilencedik alkalommal került a BL elődöntőjébe, finálét négyszer játszhatott, de 2002-ben, 2015-ben, 2016-ban és tavaly is elveszítette azt.

Az előző idény a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt. A rájátszás első fordulóját, valamint a negyeddöntőt törölték, és a csoportkör két-két legjobb csapata került a négy közé. A kölni négyes döntőt eredetileg május 30-31-én rendezték volna, de előbb augusztus 22-23-ra, majd december 28-29-re halasztották.

Lelkileg biztosan lehet táplálkozni abból a döntetlenből, de minden mérkőzés más, és a következő meccsünknek nyilván sokkal nagyobb lesz a tétje

– nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Nagy László, a veszprémiek sportigazgatója.

Hozzátette, igyekeznek maximálisan felkészülni, hogy győztesként kerüljenek ki a párharcból, és törekednek rá, hogy idén először elhódítsák a trófeát.

A korábbi világklasszis jobbátlövő hangsúlyozta, a koronavírus-járvány közepette nehéz tervezni, mégis reménykedik, hogy sikerül majd teljesen, vagy legalább félig-meddig egészségesen kiutazniuk Kölnbe.

(Borítókép: a Veszprém október 28-án csapott össze a Kiellel legutóbb. Fotó: Martin Rose/MTI/EPA)

Rovatok