Index Vakbarát Hírportál

Visszavonul a Győr korábbi háromszoros BL-győztes kézise

2020. november 23., hétfő 12:40

Az idény végén visszavonul Cornelia Nycke Groot, a hollandok világ- és Európa-bajnoki érmes női kézilabdázója, aki háromszor nyert Bajnokok Ligáját a Győri Audi ETO KC színeiben.

A 32 éves irányító a dán TV2-nek elmondta: úgy érzi, fizikálisan és mentálisan sem képes már a legmagasabb szinten játszani.

Groot 2001-ben kezdte profi pályafutását, majd hét évet töltött a dán élvonalban, mielőtt 2015-ben Győrbe igazolt. Az ETO-val a három BL-en kívül négy bajnoki címet és három Magyar Kupát nyert. Tavaly nyári távozását azzal indokolta, hogy már túlságosan nagy számára a fizikai igénybevétel, ezért nem élvezi a játékot. Jelenleg a dán Odense HB együttesét erősíti.

A holland válogatottal négy világversenyen állhatott dobogón, világ- és Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmesnek is mondhatja magát. A 2018-as kontinenstorna után lemondta a szereplést a nemzeti csapatban, amely így nélküle lett világbajnok tavaly decemberben. Emmanuel Mayonnade szövetségi kapitány a jövő csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságra, illetve a jövő nyárra halasztott tokiói olimpiára szerette volna visszacsábítani a válogatottba, ám Groot nemet mondott.

(Borítókép: Kisbenedek Attila/AFP)

Rovatok