Index Vakbarát Hírportál

Horvát siker, női kéziseink vereséggel is továbbjuthatnak

2020. december 8., kedd 20:01

Horvátország 25–24-re legyőzte Szerbiát a Dániában zajló női kézilabda Európa-bajnokság C-csoportjának utolsó fordulójában. Mindez azt jelenti, hogy a magyar válogatott akkor is továbbjut a középdöntőbe, ha kikap a világbajnok Hollandiától.

Horvátország már biztos továbbjutóként várhatta a meccset, Szerbia számára pedig a pontszerzés ért volna már fix középdöntős helyet a mieink mérkőzésétől függetlenül.

Az első percekben fej fej mellett haladtak a felek, 1-2 gólosnál nagyobb előnyre egyik válogatott sem tudott szert tenni. A szerbek ragadták magukhoz a kezdeményezést a hajrához közeledve, 13–9-re, majd 14–10-re is vezettek. A négygólos fór azonban még a szünetig sem tartott ki, a horvátok a félidőre egyenlíteni tudtak.

A második játékrész elején a horvátok kerültek előnybe, de a szerbek Katerina Krpezs-Slezák vezérletével mindig felzárkóztak. A végjátékot azonban Horvátország bírta jobban, az utolsó percekben megszerzett kétgólos fór kitartott a végéig, így Szerbia 25–24-es vereséget szenvedett.

Horvátország három győzelemmel csoportelső lett, és eldőlt, hogy 4 pontot visz magával a középdöntőbe.

Szerbia számára pedig a magyar válogatott tehet nagy szívességet: a mieink pontszerzése esetén a szerbek is továbbjutnak. Illetve akkor is, ha Hollandia legalább 21 góllal legyőzi Magyarországot a 20.30-kor kezdődő mérkőzésen.

Az A-csoport kora esti mérkőzésén Montenegró 26–25-re legyőzte Szlovéniát, így csoportharmadikként továbbjutott. Az összecsapás két ellentétes félidőt hozott: az elsőben a montenegróiak hatgólos előnyt építettek, a másodikban a szlovének kis híján egyenlíteni tudtak, de kifutottak az időből. Szlovénia három vereséggel zárta a tornát. A csoportelsőségről a házigazda Franciaország elleni találkozója dönt, hiszen eddig mindkét csapat hibátlan.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÁNIA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT (HERNING)
Montenegró–Szlovénia 26–25 (15–9)
20.30: Franciaország–Dánia

C-CSOPORT (KOLDING)
Szerbia–Horvátország 24–25 (14–14)
20.30: MAGYARORSZÁG–Hollandia (Tv: Sport1)

(Borítókép: Camila Micijevic lő kapura a szerbek elleni mérkőzésen. Fotó: BSR Agency/Getty Images Hungary)

Rovatok