Index Vakbarát Hírportál

Szépségtapasz: legyőztük Romániát az Eb-n

2020. december 14., hétfő 22:02

A magyar női kézilabda-válogatott hétfőn 26–24-re legyőzte Romániát a dániai Európa-bajnokság középdöntőjében, ezzel eldőlt, hogy a kilencedik vagy a tizedik helyen végez majd a tornán.

Jobban kezdték a találkozót a mieink, az 5. percben támadtunk a háromgólos vezetésért, de alig néhány perccel később már 3–3 állt az eredményjelzőn. Néhány lendületes támadásnak és jó védekezésnek köszönhetően ismét sikerült két góllal meglépnie a magyar csapatnak, sőt, a 12. percben már 7–4-re vezettünk.

A magyar támadások főként a szélen működtek jól, az első tíz gólunkból négyet Schatzl Nadine, kettőt Lukács Viktória szerzett.

Védekezésben nem igazán találtunk fogást a románokon, tíz perccel a félidő vége előtt 12–10 volt az állás.

A 24. percben ismét egyenlítettek a románok, a szünet véget előtt öt perccel pedig a mérkőzés során először a vezetést is megszerezték, pihenni 13–14-es állásnál mehettek a csapatok.

A második félidő elején két góllal meglépett Románia, de a 40. percben a mieink emberhátrányban egyenlítettek, majd visszavették a vezetést.

Kétgólos magyar előnynél kért időt a 45. percben Bogdan Burcea román kapitány.

A hajrát döntetlen állással kezdték a csapatok, a magyar lányok összeszedettebben kézilabdáztak és végül 26–24-re megnyerték a találkozót, ezzel megszerezték első középdöntős győzelmüket.

A csoport másik meccsén Hollandia 28–27-re legyőzte Németországot.

A magyar siker egyben azt is jelenti, hogy az Elek Gábor, Danyi Gábor irányította válogatott a kilencedik vagy a tizedik helyen végez majd a kontinenstornán. Nemzeti csapatunk kedden este 20.30-kor a már elődöntős Norvégiával találkozik az utolsó mérkőzésén.

Danyi Gábor a találkozó után a Sport Tv-nek elmondta, amikor kellett, jól kézilabdázott a csapat a mérkőzésen, persze, a lányok tudnak jobb teljesítményt is nyújtani. A Győri Audi ETO KC-t is irányító szakember szerint erre a mérkőzésre lehet építeni.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 2.CSOPORT
Magyarország–Románia 26–24 (13–14)
Ld: Schatzl 7, Lakatos 5, Szöllősi-Zácsik 4, illetve Ostase 8, Neagu 5, Laslo, Buceschi 3-3 

A csoport állása egy fordulóval a középdöntő vége előtt:

  1. Norvégia 8 pont (már továbbjutott)
  2. Horvátország 6 pont
  3. Hollandia 4 pont
  4. Németország 4 pont
  5. MAGYARORSZÁG 2 pont
  6. Románia 0 pont

Rovatok