Index Vakbarát Hírportál

Kiütötte Uruguayt, középdöntős a magyar férfi kéziválogatott a vb-n

2021. január 17., vasárnap 21:55

A magyar férfi kézilabda-válogatott második mérkőzését is lejátszotta az egyiptomi világbajnokság csoportkörében. Ezúttal Uruguay volt az ellenfél, Gulyás István együttese pedig ezúttal is hozta a kötelezőt, ráadásul jobb játékot mutatva, mint a nyitómeccsen a Zöld-foki-szigetek ellen és végül magabiztos, 44–18 győzelemmel továbbra is 100 százalékos a tornán és bejutott a középdöntőbe.

Az első fordulóban a magyar csapat 34–27-es győzelmet aratott a Zöld-foki-szigetek ellen,

amelynél a találkozó után újabb koronavírusos eseteket mutattak ki, így a németek elleni vasárnapi meccsre már ki sem tudtak állni.

A csoportkör nyitányán Uruguayt 43–14 kiütő német válogatott így 10–0-s megállapított eredménnyel megkapta a 2 pontot, így Gulyás István együttesének a kötelező győzelmen túl 

a minél nagyobb különbségű sikerre kellett törekednie a dél-amerikaiak ellen.

A kapuban ezúttal Székely Márton kezdett, ráadásul remekül, az első uruguayi támadás során két nagy védést mutatott be, a másodiknál pedig már két ziccert is fogott. Az ellenfél kapujánál az első fordulóban a keretből kimaradó Máthé Dominik sziporkázott, két remek átlövéssel megadta a meccs alaphangját.

A folytatásban az afrikaiak ellen szintén mellőzött Bóka Bendegúz percei következtek, a balszélső góljainak, valamint az ezúttal remek védekezésnek is köszönhetően

a 15. percben már 10–2-re vezettünk,

az uruguayiak ki is kérték első idejüket. Szerencsére a játék képe azonban ennek ellenére sem változott, könnyen játszottuk, vagy lőttük át a rivális védelmét, így nem csökkent a különbség.

A játékrész hajrájára viszont kissé lankadt a figyelem, több pontatlanság csúszott a játékba, így 14–8-as magyar vezetéssel fordultak a csapatok az utolsó öt percre. Az viszont ismét a miénk volt, Ancsin Gábor és Bóka góljaival 

szünetre visszaállt a nyolcgólos, 16–8-as DIFFERENCIA.

A második játékrészt is jól kezdtük, olyannyira, hogy Rodríguez Pedro és Bodó találataival először nőtt tíz gólra a különbség (18–8). Bár két gyors góllal válaszolt Uruguay, 

utána állva hagytuk a dél-amerikaiakat és egy 8–2-es rohammal a 40. percre már 27–12 volt ide.

Érezhetően fáradt a rivális, rengeteg hiba jellemezte őket elöl és hátul is, a 29. magyar gól után jött is az időkérés Jorge Botejara szövetségi kapitánytól. Megérte, egy percen belül kétszer is betalált a csapata, de szerencsére öttel válaszoltunk rá, 

így az utolsó 10 perc húszgólos, 35–15-ös magyar vezetéssel kezdődött.

Az erejével a végére teljesen elfogyó Urugayt

több leindításból szerzett góllal végül 44–18-ra verte a magyar csapat,

ezzel biztosította helyét a középdöntőben és készülhet a németek ellni keddi, csoportelsőségről döntő rangadóra. A meccs legjobbjának Máthét Dominiket választották.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG

CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

A-CSOPORT (Gíza)

Magyarország–Uruguay 44–18 (16–8)

Magyarország: Székely - Lékai 4 gól , Máthé 8, Sipos, Bánhidi 3, Bodó 4, Bóka 4
Cserék: Rodríguez 3, Hanusz 1, Győri 5, Rosta 4, Ancsin 4, Szita 1, Borbély, Hornyák 1, Sunajko 2
Szövetségi kapitány: Gulyás István

játék nélkül:

Németország–Zöld-foki Köztársaság 100

Az állás: 1. Németország 4 pont (53-14), 2. Magyarország 4 (78-45), 3. Zöld-foki-szigetek 0 (27-44), 4. Uruguay 0 (32-87)

További eredmények:

B csoport (Új Főváros):

SpanyolországLengyelország 2726 (1411)

Tunézia–Brazília 32–32 (2016)

Az állás: 1. Spanyolország 3 pont, 2. Lengyelország 2 (56-55), 3. Brazília 2 (61-61), 4. Tunézia 1

D csoport (Kairó):

DániaKongói DK 3919 (2310)

Argentína–Bahrein 24–21 (1210)

Az állás: 1. Dánia 4 pont (73-39), 2. Argentína 4 (52-43), 3. Bahrein 0 (41-58), 4. Kongói DK 0 (41-67)

C csoport (Alexandria):

Horvátország Angola 28 20 (12 11)

KatarJapán 3129 (1516)

Az állás: 1. Katar 4 pont, 2. Horvátország 3, 3. Japán 1, 4. Angola 0

A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe.

(Borítókép: Anne-Christine Poujoulat/AFP)

Rovatok