Index Vakbarát Hírportál

Mikler: Volt tartásunk, nagyon büszke vagyok a csapatra!

2021. január 21., csütörtök 20:43

Mint ismert, az egyiptomi kézilabda-világbajnokság középdöntőjének első fordulójában is győzelmet aratott a magyar együttes, ezúttal Brazília volt az „áldozat”.

Kicsit nehéz volt a felkészülés, de kezdünk egyre jobban belejönni és mindenki egyre jobban megtalálja a pozícióját. Ha volt is nehézség, jött valaki, aki be tudott segíteni a másiknak.

– mondta Sipos Adrián a találkozót követően az M4 Sportnak.

A második félidő elején volt egy hullámvölgy, amikor a brazilok mínusz hétről mínusz háromra zárkóztak, de az időkérés után újra el tudott húzni a magyar csapat.

Az öltözőben azt kérte az edzői stáb, hogy adjunk bele még többet, és nyerjük meg minél hamarabb a meccset, ne hagyjuk, hogy visszajöjjenek. Kicsit bekényelmesedtünk, nem úgy jöttünk vissza a folytatásra, ahogyan kezdtünk, de időben észhez tértünk, és megnyugtató győzelmet arattunk.

Véleménye szerint a németek elleni siker nagy lökést adott az együttesnek, amely ennek köszönhetően megfelelő önbizalommal várja a folytatást.

Mikler Roland ismét remek napot fogott ki, 41 százalékos hatékonysággal védett a dél-amerikaiak elleni ütközet során.

Az első félidő elég jól alakult, bár kissé neheze kezdünk – én személy szerint legalábbis. Ezt követően belelendültünk, és a játékrész második felében már uraltuk a mérkőzést. A második félidő közepén kissé kiengedtünk a nagy előnynél, ekkor bele-belehibázgattunk, de nagyon örülök neki, hogy a csapatnak volt tartása, és ebben a periódusban is volt mindig olyan játékos, aki magára vállalta a felelősséget, és lendített egyet az együttesen. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, megyünk tovább!

A szegedi kapus elégedett volt a gárda védekezésével, úgy érzi, jól működtek az előzetesen megbeszélt páros kapcsolatok. Riporteri kérdésre hozzátette, kétnaponta hatvan perc már számára is megterhelő, de ezzel nem foglalkozik, a lehető leghamarabb ki kell pihenni a fáradalmakat a lengyelek elleni meccs előtt.

Mikler az új főváros körülményeit remeknek írta le, de megjegyezte, hogy az előző helyszínnel is meg volt elégedve.

A nehezebb időszakban Sunajko Stefan parádés megoldásokkal jelentkezett a szélről, volt a repertoárjában húzott lövés és szenzációs cunderezés is.

Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, örülök, hogy meg tudtuk nyerni. Megyünk tovább előre, nincs sok idő pihenni, két nap múlva jönnek a lengyelek, remélem, akkor is győzünk.

A dél-amerikai együttes nem éppen finomkodásáról, sokkal inkább harcos stílusáról ismert, Sunajko ezzel kapcsolatban elmondta, készültek erre, de a lényeg, hogy sikerült megnyerni ezt a nehéz meccset.

Sok gólt sikerült ma szereznünk a szélről, örülök, hogy kaptam lehetőséget, hogy bízott bennem a szakmai stáb, és remélem, hogy ha kapok a következő meccsen is esélyt, akkor is élni tudok majd vele.

Gulyás István kapitány szerint a legfontosabb, hogy ismét nyerni tudtunk, és hogy a játék minden elemében sikerült fejlődni egy kicsit.

Ez a mérkőzés kicsit nehezebben állt össze, a költözés miatt nem volt sok időnk készülni, de a 20. perctől kezdve megérezték a fiúk a belső posztokon, hogy kinek mi a teendője, onnantól kezdve azért hatékony volt a játék, illetve az érezhető volt, hogy a brazilokból sokkal többet kivettek a csoportmérkőzések, szemlátomást kezdtek elfáradni.

A kapitány szerint felesleges még számolgatni a továbbjutást illetően, a legfontosabb a lengyelek elleni mérkőzés, ami viszont kulcsfontosságú lehet ebből a szempontból.

FÉRFIKÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
Középdöntő, 1. FORDULÓ
I. CSOPORT
Magyarország–Brazília 29–23 (16–11)
Magyarország: Mikler – Sunajko 4 gól, Szita 2, Lékai 3, Bánhidi 5, Máthé 4, Hornyák 3
Cserék: Sipos 1, Rosta 2, Ancsin 1, Bodó 4, Nagy B., Székely, Hanusz
Szövetségi kapitány: Gulyás István

Borítókép: Khaled Elfiqi / AFP

Rovatok