Index Vakbarát Hírportál

Három góllal kikapott a Fradi a női kézi-BL nyolcaddöntőjének első meccsén

2021. március 7., vasárnap 18:17

A Ferencváros 22–19-re kikapott a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, vasárnap.

A vendégek keretéből Pásztor Noémi, továbbá három válogatott játékos, Schatzl Nadine, Csiszár-Szekeres Klára és Háfra Noémi hiányzott, a hazaiaktól Tatjana Brnovic és a szerb Andrea Lekic nem játszhatott.

Mindkét csapat több hibával kezdett, az első hét percben csupán egy-egy gól született, de ehhez a remek kapusteljesítmények is hozzájárultak.

A folytatásban is kevés volt a találat, Elek Gábor vezetőedző a 19. percben 4–4-es döntetlennél kért időt. A visszarendeződés és a védekezés a 24. percig mindkét oldalon jól működött, a hátralévő időben viszont a Buducnost 6–1-es sorozatot produkált, és a szünetben már 117-re vezetett.

A második félidő elején tartotta a különbséget a házigazda, utána viszont Bíró Blanka védéseire alapozva az FTC egy hatos gólsorozattal fordított (1416). A montenegróiak erre egy 62-es szériával válaszoltak, és a hajrában is pontosabbak voltak, így háromgólos előnnyel várhatják a visszavágót.

A mezőny legeredményesebb játékosa Jovanka Radicevic volt hét góllal, a vendégeknél a német Emily Bölk ötször talált be.

A kapusok közül Barbara Arenhart 11, Armelle Attingré öt védéssel járult hozzá a hazai sikerhez, Bíró Blanka pedig 15 lövést hárított.

A két csapat 12. egymás elleni tétmeccsén hat ferencvárosi siker és egy döntetlen mellett ötödször nyert a Buducnost.

A párharc visszavágóját jövő szombaton rendezik, a továbbjutó a negyeddöntőben minden bizonnyal a címvédő Győrrel találkozik, amely idegenben 17 góllal megnyerte a német Bietigheim elleni első meccset.

Eredmény, nyolcaddöntő, első mérkőzés:

Buducnost Podgorica (montenegrói)–FTC-Rail Cargo Hungaria 22 19 (11 7)

lövések/gólok: 43/22, illetve 41/19

gólok hétméteresből: 3/2, illetve 3/2

kiállítások: 4, illetve 10 perc

korábban:

SG BBM Bietigheim (német)-Győri Audi ETO KC 20-37 (8-18)

(Borítókép: fradi.hu)

(MTI)

Rovatok