Index Vakbarát Hírportál

A Siófok elveszítette az női kézilabda Európa-liga döntőjét

2021. május 9., vasárnap 20:10

A Siófok KC 36–31-re kikapott a francia Nantes Atlantique HB csapatától a női kézilabda Európa-liga vasárnapi döntőjében, Nagybányán.

A magyar együttes az egész mérkőzésen csak kétszer, 1–0-nál és 2–1-nél vezetett.

A második számú európai kupasorozat négyes döntőjére címvédőként érkezett Siófok keretéből csak a horvát Andrea Kobetic hiányzott, aki január eleje óta sérüléssel küszködik.

Szombaton a Nantes az első, a Siófok a második elődöntőben volt érdekelt, ráadásul utóbbi hosszabbításban győzött, így három és fél órával kevesebb ideje volt a fináléig, mint francia ellenfelének. Mindez látszott is a meccs elején, mert a brazil Almeida de Paula vezérletével jobban kezdett, hatékonyan védekezett és pontos támadásokat vezetett a Nantes, így 13 perc után már 9–4-re vezetett.

Egy ideig Zdvarko Zovko vezetőedző időkérése után sem változott a játék képe, majd jó védekezését kihasználva három gyors góllal 11–9-re felzárkózott csapata. A szünet előtt Zovkónak megint időt kellett kérnie, mivel az emberelőnyöket remekül kihasználó Nantes ismét elhúzott. A Siófokot négyszer sújtották kiállítással, ellenfelét egyszer sem, és ez a szünetben meglátszott az eredményen, a franciák 1713-ra vezettek.

A második félidő elején nyitott védekezésre váltott a magyar együttes, de hiányzott a játékából az átütőerő. A Nantes sokkal kiegyensúlyozottabban teljesített, így a meccs háromnegyedénél 3024-re vezetett, és a különbség tovább nőtt. Bár az utolsó tíz percben egy 51-es sorozatot produkált a Siófok, de az egyenlítésre nem volt esélye, mert játékosai a kulcsfontosságú pillanatokban nem összpontosítottak megfelelően.

A franciáknál Nathalie Hagman hét, Almeida de Paula hat góllal járult hozzá a sikerhez, magyar oldalon Tóth Gabriella hétszer, Such Nelli és Gnonsiane Niombla pedig öt-öt alkalommal volt eredményes.

A két csapat harmadik egymás elleni mérkőzésén – egy magyar siker mellett  másodszor nyertek a franciák. A Siófoknak ezzel megszakadt a 13 győzelemből és négy döntetlenből álló veretlenségi sorozata az európai kupaporondon. Legutóbb, 2019 novemberében éppen a Nantes-tól kapott ki.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ

Nantes Atlantique HB (francia)–Siófok KC 36 31 (17 13)

lövések/gólok: 48/36, illetve 45/31

gólok hétméteresből: 5/5, illetve 7/6

kiállítások: 6, illetve 12 perc

(Borítókép: siofokkc.hu)

(MTI)

Rovatok