Index Vakbarát Hírportál

Visszatért a sikeredző a Győri Audi ETO KC-hoz

2021. május 10., hétfő 17:30

A Győri Audi ETO KC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy már az idény végén is a régi-új edző, Ambros Martín irányítja az együttest.

Az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes klubnál Danyi Gábort a Ferencvárostól elszenvedett 31–22-es vereséget követően menesztették, a hétvégén az együttes legendája, Görbicz Anita ült az együttes kispadján.

Irányítása mellett a győriek 41–23-ra legyőzték a DVSC-t, megbízása viszont csak erre az egy meccsre szólt a klub kispadján.

Köszönöm Görbicz Anitának, hogy elvállalta a keret felkészítését és vezetését a bajnoki meccsre. Nyilván nem volt egyszerű a helyzet, hiszen speciális körülmények között egy teljesen új szerepben kellett helyt állnia, de kitűnően vezette a lányokat. Gratulálok neki és a csapat minden tagjának is!

– idézi Bartha Csaba klubelnököt a győri honlap.

Az már korábban eldőlt, hogy a nyáron visszatér az együttessel Európa csúcsára négyszer is felülő Ambros Martín, aki 2018-as távozása óta klubszinten a Rosztov-Dont, kapitányként pedig a román és az orosz válogatottat is irányította.

A Ferencváros elleni nagy zakót követően viszont előrébb hozták visszatérését, és már az idény hátralévő részében is a spanyol tréner készíti fel a győri lányokat.

A megállapodásunk Görbicz Anitával egy meccsre szólt. Segített a csapatnak, de elmondta, hogy mindenképpen játékosként szeretné befejezni a szezont, döntését pedig tiszteletben tartottuk. Olyan edzőt kellett keresni, aki felkészíti, irányítja a csapatot a hátralévő hetek megmérettetései során. Egyik fő szempont az volt, hogy a rövid rendelkezésre álló idő alatt olyan embert válasszunk, aki minden szempontból jól ismeri a klubot. Ezért felkértük Ambros Martínt, hogy július helyett már most kezdje meg a munkát a csapattal. A megbízást elfogadta, a mai napon megtartja első edzését a keretnek. Jó munkát és sok sikert kívánok neki!

– tette hozzá Bartha Csaba.

Borítókép: Kisbenedek Attila / AFP

Rovatok