Index Vakbarát Hírportál

Négygólos hátrányban a Veszprém a BL-negyeddöntőben

2021. május 13., csütörtök 22:43

A Telekom Veszprém 32-28-ra kikapott a francia HBC Nantes otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének csütörtök esti, első mérkőzésén.

A vendégek keretéből Dejan Manaszkov, Manuel Strlek, Rasmus Lauge Schmidt és Danyiil Siskarjov hiányzott.

Támadásban és védekezésben is remekül kezdett a Veszprém, amely a 11. percben 8–5-re vezetett. Ezt követően David Davis vezetőedző egyre többet cserélt, ennek következtében 107-es állás után több mint nyolc percig nem talált be csapata, és a Nantes fordított (1210). A folytatásban sem tudott ismét lendületbe kerülni az előző BL-idény negyedik helyezettje, amely a szünetig akcióból már nem tudott gólt szerezni, büntetőből is csak kétszer.

A második félidő elején a franciák tovább növelték az előnyüket (19–12), majd David Davis időkérése után 18 percet követően szerzett ismét akciógólt csapata. Ezután sem változott számottevően a különbség, így a vendégek nyitott védekezéssel próbálkoztak, de ez is csak átmenetileg vezetett eredményre. Három gólra felzárkózott a Veszprém, ám a meccs végén ismét hiányzott játékából az átütőerő, többször is eladta a labdát, így a Nantes 31–24-re ellépett. A hajrában előbb szimpla, majd kettős emberelőnyben kézilabdázott a vendégcsapat, így végül vissza tudott kapaszkodni mínusz négyre.

A hazaiaknál Valero Rivéra hat gólt lőtt, a veszprémiek közül Gasper Marguc nyolc, Petar Nenadic és Andreas Nilsson hat-hat találattal zárt. A Nantes és a Veszprém kapusa, Emil Nielsen és Rodrigo Corrales egyformán 15 védést mutatott be.

A visszavágót egy hét múlva rendezik, a négyes döntőre június 12-én és 13-án kerül sor Kölnben.

Eredmény, negyeddöntő, első mérkőzés:

HBC Nantes (francia)Telekom Veszprém 3228 (1612)

lövések/gólok: 56/32, illetve 50/28

gólok hétméteresből: 4/4, illetve 4/4

kiállítások: 10, illetve 4 perc

további eredmények:

Aalborg HB (dán) –Flensburg-Handewitt (német) 26–21 (1310)

THW Kiel (német)–Paris Saint-Germain (francia) 31–29 (1415)

Meskov Breszt (fehérorosz)–Barcelona (spanyol) 29–33 (16–17) 

(Borítókép: https://www.facebook.com/HBCNantesOfficiel)

(MTI)

Rovatok