Index Vakbarát Hírportál

Veszprémben is nyert, negyedszer bajnok a Szeged

2021. június 5., szombat 20:08

A Mol-Pick Szeged nyerte meg a férfi kézilabda NB I 2020–2021-es idényét, mivel a döntő visszavágóján idegenben is legyőzte a Telekom Veszprémet.

A két csapat szerdai mérkőzését az utolsó negyedórában jobban teljesítő Szeged otthon 31–28-ra megnyerte, így háromgólos előnyből várta a döntő visszavágóját.

Amelyet jól kezdett a háromszoros bajnok Tisza-parti együttes, hiszen Dean Bombac találatával már 3–1-re vezetett, így az összesítésben már öt volt a fór, de gyorsan fordított a Veszprém (4–3), Omar Jahja lövésével pedig a 11. percben már 8–6 volt a címvédőnek.

A házigazda támadógépezete ekkor hirtelen teljesen megrekedt, és bő hét percen keresztül volt eredménytelen a 26-szoros aranyérmes, miközben a trónkövetelő Jonas Källman és Bánhidi Bence vezérletével hatgólos szériát mutatott fel (8–12)!

Bajban volt a címvédő, és a szegediek még a 26. percben is mehettek a plusz négyért (11–14), de Rodrigo Corrales védése, majd Bánhidi videózás után megítélt piros lapja újabb fordulatot ígért – a szünetre így is a vendégek mehettek előnnyel (14–15).

A második félidőre pedig sokkal élesebben érkeztek meg, vagy még a házigazda aludt be kicsit, így vagy úgy, pillanatok alatt újra néggyel mentek a szegediek (14–18), ez a differencia pedig még a 36. percben is megvolt (17–21).

Gasper Margucék visszaküzdötték magukat mínusz egyre, az egyenlítés viszont csak nem akart összejönni, így az utolsó negyedórát is szegedi előnnyel kezdték a felek (27–28).

Sőt! Visszacserélték a kapuba Mikler Rolandot, aki a nyolcadik és a kilencedik védését is bemutatta, miközben Mario Sostaric kétszer is eredményes volt, majd Bogdan Radivojevics büntetőjével eldőlni látszott a párharc (27–31).

A végjátékban a házigazda négy-kettes védekezési formációval is próbált zavart okozni a vendégeknél, Corrales gyors egymásutánban bemutatott három védéssel igyekezte meccsben tartani együttesét, az 58. percben pedig Kentin Mahé kilencedik találatával csak utolérte ellenfelét a Veszprém (34–34)!

A szegedi időkérés és az azt követő Stanislas Kaspárek-gól viszont végleg eldöntötte az arany sorsát, a végén pedig még az sem jött össze a Veszprémnek, hogy a vereséget elkerülje (36–37).

FÉRFI KÉZILABDA NB I

DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Telekom Veszprém–Mol-Pick Szeged 36–37 (14–15)

Bajnok: a Szeged, kettős győzelemmel, 68–64-es összesítéssel

Rovatok