Index Vakbarát Hírportál

Megvan a magyar válogatott kerete a férfi kézi-Eb-re

2021. december 3., péntek 15:42

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a januári magyar-szlovák közös rendezésű férfi Európa-bajnokságon szereplő válogatottak bő, 35 fős kereteit – ismertette az MTI.

Az EHF hírlevele kiemelte: ezekből kerülnek ki a kontinensviadalon résztvevő húszfős csapatok, a most ismertetett névsorokon kívül játékost behívni már nem lehet.

A mérkőzésekre 16 kézilabdázó nevezhető.

A csoportkör során maximum két játékos cserélhető az eredetileg a bő keretben lévő kézilabdázókra. Ugyancsak két cserelehetőség lesz a keretekben a középdöntő és kettő az egyenes kieséses szakasz során, így a teljes Eb alatt legfeljebb hat változtatás lehetséges.

A 24 csapatos Európa-bajnokságon január 13. és 30. között 65 mérkőzést játszanak Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Kassán és Pozsonyban. A magyar válogatott a B csoportban 13-án 20.30-tól Hollandiával, 16-án 18 órától Portugáliával, majd 18-án 18 órától Izlanddal találkozik az új budapesti multifunkcionális arénában. Mind a hat négycsapatos csoportból az első két helyezett jut a középdöntőbe, onnan pedig az első kettő kerül az elődöntőbe. Az új népligeti csarnok az egyik középdöntő-csoportnak, majd az elődöntőknek, a döntőnek és a helyosztóknak is otthont ad.

A magyar keret:

kapusok: Andó Arián (Balatonfüred), Mikler Roland (Szeged), Borbély Ádám (Tatabánya), Székely Márton (Eurofarm Peliszter), Bartucz László (Tatabánya)

jobbszélsők: Rodríguez Álvarez Pedro (Balatonfüred), Hornyák Bence (Tatabánya), Bujdosó Bendegúz (Ferencváros), Dely Márton (NEKA)

jobbátlövők: Ancsin Gábor (Tatabánya), Balogh Zsolt (Tatabánya), Tóth Péter (Veszprém), Leimeter Csaba (RK Zagreb), Máthé Dominik (Elverum Handball), Ilic Zoran (Veszprém)

irányítók: Ubornyák Dávid (Gyöngyös), Fazekas Gergő (Veszprém), Győri Mátyás (Tatabánya), Hanusz Egon (TV Bittenfeld), Nagy Bence (Tatabánya), Juhász Ádám (Tatabánya), Kovacsics Péter (Ferencváros), Lékai Máté Veszprém)

beállók: Bánhidi Bence (Szeged), Rosta Miklós (Szeged), Sipos Adrián (Veszprém), Topic Petar (Balatonfüred), Vajda Huba (Balatonfüred)

balátlövők: Szita Zoltán (Orlen Wisla Plock), Bodó Richárd (Szeged), Éles Benedek (Veszprémi KKFT), Ligetvári Patrik (Veszprém)

balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Sunajko Stefan (Tatabánya), Krakovszki Bence (NEKA)

(Borítókép: Bánhidi Bence – MTI/Illyés Tibor)

Rovatok