Index Vakbarát Hírportál

Jön a magyar kézilabda történetének egyik legnagyobb eseménye

2022. január 11., kedd 17:57

Először ad otthont férfi kézilabda-világeseménynek Magyarország, a Szlovákiával közösen rendezett Európa-bajnokság csütörtökön veszi kezdetét. A felkészülés hajrájához érve a nemzeti együttes bázisául szolgáló Telkiben tartott online sajtótájékoztatót a magyar válogatott szakmai stábja, néhány kulcsjátékossal kiegészülve.

A szövetségi kapitány, Gulyás István kiemelte, a szokásoknak megfelelően zajlott a felkészülés.

December 16-tól 22-ig, valamint 27-től 30-ig tartott az első két összetartás, akkor főként a fizikai munkán volt a hangsúly. A január 2-án kezdődő harmadik etapban viszont már a labdás edzéseké és a taktikáé volt a főszerep, ráadásul ezeken már komplett csapattal gyakorolhattunk, mindenki megérkezett Telkibe.

A szakember elmondta: a játékosok rendkívül felelősségteljesen tartják be a járványügyi szabályokat, hiszen mindenkinek az az álma, hogy pályára léphessen a hazai rendezésű kontinensviadalon.

Végül Gulyás István a csoportellenfelekről is szót ejtett. „Mindhárom csapat kemény játékerőt képvisel, ráadásul hozzánk képest szinte teher nélkül játszhatnak majd az Európa-bajnokságon. A hollandok hasonló úton járnak, mint a női csapatuk, folyamatosan fejlődnek. A portugálok ott voltak az olimpián, ráadásul két éve az Eb-n kikaptunk tőlük Malmőben, már csak emiatt is jó lenne revánsot venni rajtuk. Izland pedig mindig is a világ élmezőnyébe tartozott, így kemény meccsek várnak ránk, kiegyenlített küzdelem lesz.”

Nagy László, a válogatott edzője, a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke is beszélt a várakozásairól. „Talán túlzás nélkül kijelenthető: 

a magyar kézilabdázás történetének  egyik legnagyobb eseménye következik.

Nagyon várjuk a kezdést, amikor két éve elkezdtük a közös munkát, már akkor is ez a torna volt a fókuszban. Úgy érzem, készen áll a csapat a megméretésre. Szeretnénk csatlakozni a világ elitjéhez, bejutni a legjobb nyolc vagy akár a legjobb hat közé.”

A korábbi világklasszis jobbátlövő elmondta, a legnagyobb öröme az, hogy a sportolók és a szakmai stáb tagjai közül is mindannyian egészségesek, bízik benne, hogy a körülmények ellenére ez a torna végéig így is marad.

A játékosok is érzik az Európa-bajnokság súlyát és jelentőségét, jó a hangulat, tényleg mindenki alig várja, hogy végre elrajtoljon az Európa-bajnokság. Hosszú lesz ez a két nap, de nem fog haszontalanul eltelni

– zárta gondolatait Nagy László.

Chema Rodríguez a családját érintő koronavírusos megbetegedések miatt csak később tudott becsatlakozni a munkába, az edző érkezésével azonban a szakmai stáb is teljessé vált.

„Nehéz időszak volt, mert a felkészülés elejétől szerettem volna a csapat mellett lenni, ugyanakkor a családom egészsége is rendkívül fontos a számomra. Szerencsére most már mindenki jól van, és én is megérkeztem. A modern technikának köszönhetően online azért otthonról is becsatlakoztam a munkába, nagyon jó érzéseim vannak mind az Európa-bajnoksággal, mind a nemzeti együttessel kapcsolatban.”

A magyar válogatott csapatkapitánya, Mikler Roland 7. Eb-jére és 13. világversenyére készül. 

Szerencsére több nagy tornán képviselhettem már Magyarországot, ez a mostani viszont természetesen egy kicsit más lesz, mint a többi volt. Gyakorlatilag ahogy véget ért a tavalyi egyiptomi világbajnokság, már mindannyiunk fejében ott motoszkált a hazai Európa-bajnokság gondolata.

A Pick Szeged kapusa elárulta, a sikeres torna kulcsa a jó védekezés lehet, amely magával hozza a jó kapusteljesítményt is, ez pedig kellő stabilitást adhat a támadójátéknak. Pályafutása eddigi legemlékezetesebb mérkőzéseként a 2012-es londoni olimpián az Izland ellen kétszeri hosszabbítás után megnyert negyeddöntőt említette, bízik azonban abban, hogy a válogatott mostani teljesítménye is beleég majd a szurkolók és a játékosok tudatába.

Bánhidi Bence is arról beszélt: bár sok nagy csatát és remek hangulatú találkozót megvívott már karrierje során, több mint 20 ezer magyar szurkoló előtt pályára lépni biztosan teljesen egyedi élmény lesz majd. A szegedi beálló az állapotára is kitért.

A Bahrein elleni szombati felkészülési meccsen pihenőt kaptam, jól is jött a derekamnak, így nagyjából most már 100 százalékos állapotban érzem magam.

A 25 éves játékos annyit kér a drukkerektől: mindenki torkaszakadtából üvöltse végig a meccseket, és ígéri, a játékosok is hozzáteszik a magukét.

A Telekom Veszprém irányítója, Lékai Máté is megélt már pokoli hangulatú ütközeteket, a magyar szurkolóknak azonban szerinte sincs párjuk.

„Elképesztően nyomasztó, ahogyan gyakorlatilag az ellenfélre szakad a csarnok a buzdítástól, általában Veszprémben és Szegeden is hihetetlen a hangulat, biztos vagyok benne, hogy ez Budapesten sem lesz másként. Amikor BL-meccseken az ellenfél csapat világsztárjai azt mondják, hogy örülnének, ha ilyen miliőben játszhatnának hétről hétre, az jelent valamit, minden bizonnyal ezt most válogatottszinten is megtapasztalhatják.”

Abban mindhárom játékos egyetértett, hogy a legnagyobb szurkolója mindhármuknak a családja, nagyszerű érzés lesz előttük, valamint a barátok és a kézilabdasport szerelmesei előtt játszani.

A magyar válogatott mindhárom budapesti csoportmeccsére elfogytak a jegyek, így telt ház, több mint 20 ezer ember buzdítja majd a csapatot. Az Európa-bajnokságon január 13-án, csütörtökön 20.30-kor Hollandia ellen kezdi meg szereplését a nemzeti együttes Budapesten, az új, népligeti sportcsarnokban, az MVM Dome-ban.

(Borítókép: MKSZ / Kovács Anikó )

Rovatok