Index Vakbarát Hírportál

Kilencgólos francia siker Montenegró ellen

2022. január 25., kedd 09:20

Az olimpiai címvédő Franciaország 36–27-re legyőzte Montenegrót a magyar–szlovák közös rendezésű férfi kézilabda-Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, hétfőn a budapesti MVM Dome-ban.

A montenegróiak eleinte létszámfölényes támadójátékkal próbálkoztak, 4–3-ra vezettek, ezután viszont egyre többet hibáztak, és öt perccel később már háromgólos hátrányban voltak. Ráadásul ekkor piros lap miatt elveszítették a csapatkapitányukat: Vasko Szevaljevics védekezés közben megütötte Nikola Karabatic arcát, ezért zárták ki. Csakhamar a franciák is megfogyatkoztak Vincent Gérard piros lapja miatt.

Az olimpiai bajnok ekkor még nem tudott megnyugtató előnybe kerülni, sőt, a meccs negyedénél támadásban megtorpant, ez rossz lövésekben és eladott labdákban mutatkozott meg. Montenegró egyenlített, majd a franciák az egyre javuló védekezésükre alapozva újra lendületbe kerültek és a szünetben négy góllal jobban álltak.

A francia csapat a második félidő első tíz percében rendkívül összeszedett játékkal döntötte el a találkozót, nyolc góllal elhúzott, és a folytatásban sem hasonlított a játék képe az első félidőben látottakhoz.

A franciáknál Dika Mem, a túloldalon Milos Vujovics volt a legeredményesebb játékos hét-hét góllal. A kapusok közül Wesley Pardin nyolc, Nebojsa Simics 12 védéssel zárt.

A korábbi meccseken a dánok alaposan kiütötték a hollandokat, Izland pedig nagy csatában maradt alul a horvátokkal szemben, így az utolsó kör előtt Dánia és Franciaország áll az első két helyen.

A középdöntőcsoportokból az első és a második helyezettek jutnak az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért mérkőznek. A döntő hétvége meccseit a magyar fővárosban rendezik.

Eredmények, középdöntő, 3. forduló, I. csoport (Budapest):

Franciaország–Montenegró 3627 (1612)

DániaHollandia 3523 (2112)

HorvátországIzland 2322 (1012)

Az állás: 1. (és elődöntős) Dánia 8 pont, 2. Franciaország 6, 3. Izland 4, 4. Horvátország 2 (96108), 5. Montenegró 2 (110126), 6. Hollandia 2 (109128)

(MTI/Index)

(Borítókép: MTI/Kovács Tamás)

Rovatok