Index Vakbarát Hírportál

Négyes döntőbe jutott a Veszprém a férfi kézilabda-BL-ben

2022. május 18., szerda 20:41

A Telekom Veszprém négyes döntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel 37–35-re kikapott a dán Aalborg otthonában a negyeddöntő szerdai visszavágóján, de 71–66-os összesítéssel megnyerte a párharcot.

Az első mérkőzésen múlt csütörtökön 36–29-re diadalmaskodott a Veszprém. Az elődöntő sorsolását kedden rendezik, a kölni négyes döntőre pedig június 18–19-én kerül sor. A veszprémiek tizedik alkalommal jutottak a legjobb négy közé a BL-ben, a kölni tornán pedig hetedszer vehetnek részt.

A vendégek teljes kerettel érkeztek, a dánoktól viszont Sebastian Henneberg, Martin Larsen, Andreas Holst, Sebastian Barthold, Benjamin Jakobsen és Lukas Sandell is hiányzott, ráadásul a bemelegítés során Aron Palmarsson is megsérült.

Az előző idényben BL-ezüstérmes Aalborg a meccs elején nem tudott lendületbe kerülni, a jól védekező veszprémiek kontrollálták a játékot, később azonban jöttek a gyors ellenakciók és a könnyű gólok a hazaiaktól. Kapusának lecserélésével létszámfölényes támadójátékkal próbálkozott a dán csapat, ám ezt a vendégek kihasználták és a találkozó negyedénél már 10–7-re vezettek. Csakhamar Jesper Nielsent is elveszítették sérülés miatt a házigazdák, de nélküle is egyenlítettek, majd jól tartották magukat. Időnként a Veszprém is elővette a hét a hat elleni taktikát, és a meglehetősen hektikus első félidő után 21–20-ra vezetett.

Egy ideig a szünet után sem változott a játék képe, egyik oldalon sem remekeltek a védelmek, így továbbra is sok gól született. A vendégek megint elléptek három találattal, ám az Aalborg ezúttal is egyenlített, sőt a 48. percben – a meccs során először – a vezetést is átvette. Kettős kínai figurából is betaláltak a dánok, akik 6–1-es sorozatot produkáltak, majd nyitott védekezésre váltottak. A veszprémiek támadásai igencsak akadoztak, és bár végül kikaptak, a továbbjutásuk nem forgott veszélyben.

A hazaiaknál Kristian Björnsen és Buster Juul-Lassen kilenc, Nikolaj Christensen hét gólt szerzett, Simon Gade kilenc lövést védett. A túloldalon Rasmus Lauge Schmidt és Kentin Mahé hat-hat, Gasper Marguc öt alkalommal talált be, Vladimir Cupara hatszor, Rodrigo Corrales négyszer védett.

A két csapat hatodik egymás elleni mérkőzésén három veszprémi siker mellett harmadszor nyert az Aalborg.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Negyeddöntő, visszavágó

Aalborg HB (dán)–Telekom Veszprém 37–35 (20–21)
lövések/gólok: 51/37, illetve 54/35
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 6/4
kiállítások: 6, illetve 10 perc

Továbbjutott: a Veszprém, 71–66-os összesítéssel.

(Borítókép:  Kentin Mahé (k), a Veszprém és Felix Claar (b), az Aalborg játékosa a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszott Aalborg HB–Telekom Veszprém visszavágó mérkőzésen a dániai Aalborg Gigantium stadionjában 2022. május 18-án. Fotó: Kovács Anikó / MTI)

Rovatok