Index Vakbarát Hírportál

A Szeged helyett inkább a fociválogatottal foglalkoznak a veszprémiek a BL-finálé előtt

2022. június 17., péntek 16:18

Hetedszer fut neki a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének a Telekom Veszprém. Hosszú évek óta először történt meg a magyar klubcsapat életében, hogy az idény elején nem volt magától értetődő cél a kölni részvétel, ám a Momir Ilics irányításával végzett munka eddig kifizetődőnek látszik. A főszereplők szerint mindegy, ki kit tart esélyesnek, önmagukkal szemben egy percig nem volt kevesebb az elvárás. A veszprémiek állítják, a Szeged ellen drámai körülmények közt elbukott magyar bajnoki döntőnek nem lesz hatása hétvégi teljesítményükre, ellenben a magyar labdarúgó-válogatott elmúlt két hétben mutatott bravúrjaiból ők is tudnak inspirálódni.

Kora délelőtt még kalapálástól, fúrástól volt hangos a négyes döntőnek otthont adó Lanxess Aréna környéke: a bejárat melletti színpad és Twitch-stúdió ugyan már állt, a csarnok körüli külső beléptetőkapukat és az információs táblák egy részét még javában szerelték. A szervezők a külső kapukkal is igyekeznek megelőzni a tumultust a jelenleg 20 000 fő befogadására alkalmas létesítmény körül. Ami a jegyeket illeti: minden belépő érvényes mind a négy meccsre, így túl nagy fluktuációval nem érdemes számolni, nagyjából ennyi ember fog megfordulni a Lanxess Arénában a két nap alatt – az EHF jegyértékesítési felülete alapján alig néhány tucat jegy, azok is többnyire a drágább árkategóriákban vár még eladásra.

Michael Wiederer, az európai szövetség elnöke szerint azonban csak idő kérdése a teljes telt ház. „Jó kis partira van kilátás a hétvégén. Négy top-top csapat és Németország egyik legszebb arénája újra teljes pompájában több mint húszezer nézővel!” – fogalmazott pénteki nyitóbeszédében. 

Köln a négyes döntők 2010-es bevezetése óta ad otthont a finálénak,

a Veszprém pedig hetedszer tagja a mezőnynek.

A 2014-es és a halasztva megrendezett 2020-as negyedik hely, a 2017-es bronz- és a 2015-ös, a 2016-os és a 2019-es ezüstérem után adott tehát az újabb lehetőség a Bajnokok Ligája-serleg elhódítására.

Arról azonban egyáltalán nem beszélhetünk, hogy a Telekom favorit lenne. A fogadóirodák többsége a toronymagas esélyes Barcelona és a szintén valamivel erősebbnek gondolt Kielce mögé teszi a veszprémieket, igaz, a rangsorban azért megelőzve a THW Kielt. Hasonló erősorrendben gondolkodnak a kiutazó magyarok is, de persze nem is szurkolókról lenne szó, ha nem vágynának ennél többre.

„A Kielcével ki-ki meccset játszhatunk, ha az megvan, bármi is a vége, már elégedettek lehetünk. Ha nincs a bajnoki döntő (a Szeged az utolsó pillanatokban szerzett góllal Veszprémben hódította el a bajnoki címet – a szerk.), már most azok lennénk, ajándékként megélve a kölni túrát” – mondta az egyik szurkoló a felvetésre, hogy az idény elején még abban sem lehettek biztosak, hogy csapatuk eljut a legjobb négyig a 2021–2022-es BL-idényben. Hozzátette: lehet, hogy 2016-ban a Kielce ellen, vagy három évre rá a Vardar elleni döntőben a jelenleginél esélyesebb, erősebbnek tartott csapatuk volt, de épp itt az ideje, hogy egyszer a Veszprémnek legyen szerencséje a négyes döntővel. „Ha más nem, most az esélyesség terhe nem a mi vállunkat nyomja” – tette hozzá.

Az idény elején Nagy László, a csapat sportigazgatója is valami hasonlóról beszélt.

Szeretnénk új útra lépni, amihez kelleni fog némi idő, de a csapatban most is benne van, hogy nagy célokért harcoljon majd

– fogalmazott, amikor bejelentették, hogy a felnőtt szinten minimális edzői tapasztalatokkal rendelkező exjátékos, Momir Ilics veszi át a csapat felkészítését. Nagy akkor nemcsak türelmet kért, de cserébe az elmúlt évekhez képest több saját nevelésű játékost ígért a csapatba.

Az évad nagy része azonban nem tette próbára a szurkolók türelmét, igaz, a saját nevelésű játékosok játékpercei is inkább csak a bajnokságban javultak. A Bajnokok Ligájában Ilics továbbra is egy viszonylag szűk kerettel dolgozott, és az NB I-es meccseken rotálta a csapatot. Az viszont már a BL-idény elején kiderült, bármely ellenfélre veszélyes lehet az együttes:

a PSG-t és a Barcelonát is sikerült szeptemberben idehaza meglepni, majd – mintegy keretbe ágyazva a csoportkört – 40–39-re Párizsban is nyert a magyar csapat.

A negyeddöntőben az Aalborg elleni hétgólos hazai siker szintén a kellemes meglepetés kategóriájába tartozott – a visszavágón már csak a tisztes előny beosztására kellett törekedni.

Ugyan a Kielce a B csoport élén zárt, míg a Veszprém csupán negyedik volt, ki-ki meccset ígérhet az is, hogy mindkét csoportmeccset a hazai együttes nyerte, Lengyelországban – még szeptemberben – 32–29-re kapott ki a Telekom, hogy aztán idén márciusban 35–33-ra nyerjen a Veszprém Arénában. A drukkerek megérzése szerint az a kérdés, sajátjaik védekezése vagy a lengyelek támadójátéka lesz-e élesebb szombat délután. Az idényben többnyire épp a kifejezetten szervezett védelem segítette a Telekomot.

A 26-szoros magyar bajnok egy dologban már biztosan első Kölnben: a résztvevők közül a veszprémiek edzettek legkorábban a városban – egyúttal egyedüliként a kötelező médiaprogramot megelőzően. Ezt egyébként szerették volna elkerülni az együttesnél, a regeneráció megszervezése szempontjából szerencsésebb lett volna, ha a többi résztvevőhöz hasonlóan a médiadélutánt követően tarthatja meg utolsó átmozgató tréningjét az Ilics vezette szakmai stáb. Így most a minimálisan hosszabb pihenőidőből kell megpróbálni kihozni a lehető legjobbat.

Annyiszor játszottam itt, lassan olyan, mintha a második otthonom lenne a város. Lehet, hogy nem mindegyik emlék szép, de mindig örömmel jövök Kölnbe

– mondta Ilics a mérkőzést felvezető sajtóbeszélgetésen.

„Most annyiból más a helyzet, hogy először vagyok itt edzőként. Az idény elején inkább reméltem, mint tudtam, hogy júniusban dolgom lesz a városban: úgy vágtunk neki a szezonnak, hogy a csoportkörből jussunk legalább tovább, ehhez képest a négy legjobb között vagyunk. Egészen elképesztő utat jártunk be a csapattal már eddig is. Most pedig jön az elődöntő, majd, remélem, a döntő. Kölnnel kapcsolatban egy dolgot kell hogy tudjon mindenki: itt bármi lehetséges” – jelentette ki a veszprémi játékosként három döntőt is megélt szerb szakember.

Kölnben az a szokatlannak tűnő helyzet állt elő, hogy a játékosok még magabiztosabbak is, mint a sokszor ábrándosabbnak tartott drukkerek.

„Nem kell azzal foglalkozzunk, mások kit tartanak esélyesnek. Az a fő, hogy hiszünk magunkban, hiszünk a játékunkban, és mind tisztában vagyunk azzal, mekkora melót végeztünk el ebben az idényben az új edzőnk irányításával. Ha valaki összehasonlítja a csapatunkat a tavalyival, elképesztő, milyen sok kisebb-nagyobb változást fog felfedezni. Az előző év egy kisebb káoszra emlékeztetett a végére, most viszont kiegyensúlyozottak vagyunk” – jelentette ki Rasmus Lauge.

Mindegy, mi történt a bajnoki döntőben, ez most Köln és a Bajnokok Ligája. Minden esélyünk megvan arra, hogy idén végre megnyerjük a sorozatot.


„Persze hogy nem volt könnyű a bajnoki döntő után, de muszáj volt megpróbálnunk ezt is pluszmotivációvá alakítani. Tréningről tréningre egyre jobban mozogtunk, mostanra pedig a hátunk mögött tudtuk hagyni a Szeged-meccset” – fogalmazott az idény álomcsapatába is beválasztott Kentin Mahé.

„Jó hangulat volt a délelőtti edzésen, szóval ilyen szempontból is rendben vagyunk. Ez a Bajnokok Ligája négyes döntője, talán a földkerekség legrangosabb kézimeccsei várnak ránk, bármi is történt korábban, ilyenkor tudni kell magunk mögött hagyni. Próbáljuk kiélvezni, hogy itt lehetünk Kölnben, holnap pedig a lehető legjobb játékunkat nyújtani.”

A 31 éves francia hozzátette: nem volt különösebb várakozás benne a sorsolást megelőzően, nincs szó arról, hogy a Kielnek jobban vagy kevésbé örülne, mint bármely másik lehetséges ellenfélnek.

Egy percig sem mondtunk le arról, hogy ismét itt legyünk

– mondta Lékai Máté az Indexnek a korábban is emlegetett Nagy László-idézettel kapcsolatban.

„Lehet, hogy kisebb volt rajtunk a nyomás, de az élsportoló már csak olyan: bármilyen sorozatban indul, szeretné megnyerni. Az öltözőn belül ehhez az idényhez is így álltunk” – jelentette ki.

„Annyi, de annyi lélektani helyzetben jártam már itt a Veszprémmel, emlékszem, az első alkalommal sokan azért tartottak minket esélyesnek, mert újoncok voltunk, és attól kisebb a nyomás. Aztán volt, hogy kikiáltottak minket favoritnak, hogy erőből behúzzuk majd, és volt olyan is, hogy leírtak minket, erre összejött egy szoros döntő. Ezekben már nem hiszek. Abban hiszek, hogy az nyerhet, aki képes egymás után két jó napot kifogni. A csoportban is bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk bárkit legyőzni, remek példa erre a Barcelona elleni hazai meccs. Klisé, de egyetlen jó védekezés is eldöntheti a holnapi meccset. Most magabiztosnak és boldognak érzem magam, bízom abban, hogy holnap este is ugyanez az érzés jár majd át” – tette hozzá a 34. születésnapját csütörtökön ünnepelt irányító.

Lékai arról is beszélt: a maga részéről harcra kész, a magyar bajnoki döntő visszavágóját sem sérülés miatt hagyta ki. „Tavasszal valóban voltak gondok a térdemmel, de mostanra teljesen rendben vagyok. Csak edzői döntés kérdése, mennyit leszek majd a pályán” – jegyezte meg. 

A hét elején a magyar labdarúgó-válogatott kisebb csodát művelt Wolverhamptonban, amikor a legendás 1953-as 6:3 óta először idegenben tudott nyerni Anglia ellen. Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a Nemzetek Ligájában igazi halálcsoportnak számító négyesben az angolok mellett az egyaránt négyszeres világbajnok németekkel és olaszokkal meccsel, négy kör után pedig vezeti a kvartettet. Adja magát a kérdés: a sokszor papíron jóval esélyesebb riválisok ellen vitézkedő futballisták példája követendő út lehet-e hétvégén a Veszprém számára?

„Az alapok minden csapatsportágban ugyanazok: kellő fegyelemmel, a taktikát tiszteletben tartva egy csapat bármire képes lehet. Fontos, hogy önazonosak maradjunk, hogy ragaszkodjunk a játékunkhoz, amit követve eljutottunk idáig. A mi helyzetünk talán más, mint a futballistáké, de ezzel együtt is inspiráló mindaz, amit júniusban elértek. Gratulációt érdemelnek, remélem, vasárnap este minket is hasonlóan emlegetnek majd” – bizakodott Lékai.

A Veszprém–Kielce-mérkőzés 15 óra 15 perckor kezdődik, a második elődöntőt pedig 18 órától rendezik, azon a Kiel és a Barcelona csap majd össze.

FÉRFI KÉZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA
Négyes döntő (Köln)

Szombat, 15.15: Telekom Veszprém–Kielce (lengyel)
Szombat, 18.00: THW Kiel (német)–Barcelona (spanyol)

Vasárnap, 15.15: bronzmérkőzés
Vasárnap, 18.00:
döntő

(Borítókép:  Kentin Mahé, a Telekom Veszprém játékosa a férfi kézilabda Magyar Kupa döntőjében játszott Telekom Veszprém–Fejér-B.Á.L. Veszprém-mérkőzésen a győri Audi Arénában 2022. április 24-én. Fotó: Krizsán Csaba / MTI)

Rovatok