Index Vakbarát Hírportál

„Jó úton járunk” – a Veszprém-edző az elvesztett BL-bronzmeccs után

2022. június 19., vasárnap 18:49

„Az idény végén lehet hiányérzetünk, de annyi biztos, jó úton járunk, és továbbra is hiszünk az álmunkban” – jelentette ki Momir Ilics, a Telekom Veszprém vezetőedzője a THW Kiellel szemben elbukott Bajnokok Ligája-bronzmeccs után. Mint arról beszámoltunk, bár a találkozó jelentős részében a bakonyi együttes vezetett, a hetespárbajban a németek bizonyultak precízebbnek. A találkozón nyolc gólig jutó Jahja Omar szerint minél hamarabb le kell vonniuk a megfelelő tanulságokat az utolsó 10-15 perc történéseiből.

„Nagy harc volt, ezt kijelenthetjük – kezdte értékelését a 2021–2022-es idény elején kinevezett veszprémi tréner, Momir Ilics, miután a Veszprém alulmaradt a bronzmeccsen.Azt hiszem, senki nem számított ennyire öldöklő csatára egy helyosztó hajrájában. Egy részem boldog, hogy ilyen kézilabdát tudtunk bemutatni a közönségnek, hogy tényleg mindent, de mindent kiadtunk magunkból. Azt gondolom, a szurkolók jó ideig nem felejtik majd el ezt az élményt, függetlenül attól, hogy melyik csapatnak szorítottak. Ugyanakkor van bennem hiányérzet. Büszke vagyok a fiúkra, ez az első közös idényünk ebben a formában, úgy érzem, jó munkát végeztünk, mégis... Itt vagyunk a szezon végén, és lehet hiányérzetünk, ha visszagondolunk a történtekre. Ám annyi biztos, jó úton járunk, továbbra is hinnünk kell, és hiszünk is az álmunkban.”

Hogy pontosan mi is ez az álom, nem tette hozzá, de alighanem köze van a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeához...

„Kár, hogy a második félidőben többször is hullámvölgybe kerültünk. Nem tudnám megmagyarázni, hogy mi volt ennek az oka. A Kiel megragadta a pillanatot, gólra váltotta a hibáinkat, és visszajött a meccsbe – nemegyszer könnyű találatokat szerezve alig kilenc méterről. Minél hamarabb le kell vonjuk a megfelelő tanulságokat, és tanulnunk kell a meccs utolsó 10-15 percéből, hogy lehetőleg soha többé ne forduljon elő ilyesmi” – mondta az összecsapás legeredményesebb Veszprém-játékosa, az egyiptomi Jahja Omar.

„Nehéz szavakba öntenem mindazt, amit most érzek. Egészen fantasztikus meccsen vagyunk túl, mindkét fél megérdemelte volna a győzelmet – értékelt a Kiel vezetőedzője, Filip Jícha.Hogy mégis miért nekünk sikerült? Elképesztő, amit a második félidőben nyújtottunk. Az első félidőben 15 perc után azt éreztem, elkészültünk az erőnkkel, mindegy, mivel próbálkozunk, nincs bennünk elég tartalék. Aztán jött a második félidő, és nemhogy engem, de a segítőimet is, a fiziót is, mindenkit meghökkentettek a srácok azzal, hogy valahonnan még erőt tudtak meríteni. Niklasnak is jár a gratuláció, a hajrában több nagy védése volt, életben tartott minket. Kisebb csoda volt ez, a végére tökéletes kézilabdareklámmal. Boldogan kapcsolhatunk nyaraló üzemmódba!” – tette hozzá a cseh szakember, akinek szombaton még afelől is voltak kétségei, van-e bármi értelme lejátszani a bronzmeccset.

„Nehéz volt ma újra pályára lépni, de ez többnyire ilyen, amikor 24 óra alatt két meccset játszik az ember. Tudtuk, hogy az utolsó csepp energiánkra is szükségünk lesz, ha azt akarjuk, hogy esélyünk legyen a harmadik helyre. Azt akartuk, hogy ennek a hosszú-hosszú idénynek sikerrel legyen vége, megszenvedtünk érte, de összehoztuk!” – jelentette ki Niklas Landin, a THW Kiel sokat dicsért kapusa.

A Telekom Veszprém így Magyar Kupa-győzelemmel, ám a Szeged ellen fájó körülmények között, az utolsó másodpercekben elbukott bajnoki döntővel és a BL final four negyedik helyével zárja a 2021–2022-es idényt.

FÉRFIKÉZILABDA 
BAJNOKOK LIGÁJA 
Négyes döntő (Köln)
Bronzmeccs
Telekom Veszprém–THW Kiel 35–37
(18–14, 34–34) – hétméteresekkel
Döntő
18.00:
 Kielce–Barcelona

Az elődöntőben
THW Kiel (német)–Barcelona (spanyol) 30–34 (18–19)
Telekom Veszprém–Kielce (lengyel) 35–37 (18–16)

(Borítókép: Momir Ilics. Fotó: Alex Gottschalk / DeFodi Images / Getty Images)

Rovatok