Index Vakbarát Hírportál

Kisorsolták a Fradi és a Győr Bajnokok Ligája-ellenfeleit

2022. július 1., péntek 11:49

A Ferencváros a Szikora Melindát foglalkoztató német bajnok Bietigheimmel, a Győr pedig Korsós Dorina csapatával, a román bajnok Rapid Bucurestivel is azonos csoportba került a női kézilabda Bajnokok Ligája pénteki sorsolásán.

A 32-szeres válogatott kapus Szikora Melinda 2013 és 2019 között bajnoki címet és Magyar Kupát is egy-egy alkalommal nyert a Ferencváros színeiben. Jelenlegi együttesével az előző idényben a bajnokságban, a Német Kupában és az Európa-ligában is veretlenül győzött.

A háromszoros válogatott balszélső, Korsós Dorina 2011 és 2017 között volt a Győri Audi ETO KC játékosa, így ötszörös bajnoknak, ötszörös Magyar Kupa-győztesnek, illetve háromszoros BL-aranyérmesnek mondhatja magát.

A Bécsben megtartott sorsoláson kiderült, hogy norvég, dán, francia és román ellenféllel mindkét magyar együttes találkozik. A címvédő norvég Vipers Kristiansand az FTC csoportjába került, így a magyar fővárosba visszatért Tomori Zsuzsanna pályára léphet előző idénybeli csapattársai ellen is.

Az első fordulót szeptember 10–11-én rendezik, a mérkőzéseket minden esetben szombaton és vasárnap játsszák.

A csoportok első hat helyezettje jut tovább, az első kettő közvetlenül a negyeddöntőbe, a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik pedig a rájátszás első körébe.

Az ukrajnai háború miatt az orosz Rosztov-Don és a CSZKA Moszkva nem indulhat az európai kupaporondon. A négyes döntőt jövőre is a budapesti MVM Dome-ban rendezik.

A csoportbeosztás:

FTC-Rail Cargo Hungaria, Vipers Kristiansand (norvég), Odense HB (dán), Brest Bretagne (francia), CSM Bucuresti (román), Krim Mercator Ljubljana (szlovén), SG BBM Bietigheim (német), DHK Banik Most (cseh)

Győri Audi ETO KC, Storhamar HE (norvég), Metz HB (francia), Team Esbjerg (dán), Buducnost Podgorica (montenegrói), Rapid Bucuresti (román), Lokomotiva Zagreb (horvát), Kastamonu Belediye GSK (török)

MTI

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok