A magyar női junior kézilabda-válogatott címvédőként vágott neki a korosztályos világbajnokságnak, amelyen nagyszerű teljesítménnyel a döntőig menetelt, a fináléban azonban 31–29-re kikapott a norvégoktól, így ezúttal be kellett érnie az ezüstéremmel. A 2018-ban vb-győztes csapatot irányító, azóta a felnőtt nemzeti együttest vezető Golovin Vlagyimir, valamint a gárda mostani szövetségi edzője, ifjabb Kiss Szilárd értékelt az Indexnek.
Mennyire fogta el a nosztalgia a magyar–norvég vb-döntőt figyelve?
Nem is igazán a mérkőzésen, hanem már a párosítás kialakulásakor jöttek elő a szép emlékek. Bíztam benne, hogy a mostani csapat is megismétli azt a bravúrt, amit nekünk sikerült végrehajtani, de sajnos nem jött össze. Ettől függetlenül büszkék lehetünk a lányokra, nagyszerűen játszottak a tornán. Az utolsó három meccset láttam élőben, amely tükrözte a tudásukat, ha csapatként voltak is hullámvölgyek, mindig volt egy-egy remek egyéni teljesítmény, amely átlendítette a holtponton az együttest. Az elődöntőben tetszett a leginkább a csapat játéka, a svédek ellen nyolc góllal megnyert összecsapáson mindenki emberfeletti teljesítményt nyújtott.
Mi a legnagyobb különbség és hasonlóság a 2018-ban ön által vezetett és a mostani csapat között?
Nem lehet összehasonlítani a két válogatottat, hiszen más struktúra és más taktika volt jellemző ránk és a mostani csapatra. Most sokszor akár három irányító is a pályán volt, így a betöréseken és a beállók megjátszásán volt a hangsúly, míg nálunk inkább az átlövések domináltak, valamint a védekezésből való gyors indítások és lerohanások. Ezt egy picit hiányoltam az idei világbajnokságon, de a stratégia kidolgozása a mindenkori szakmai stáb feladata, így biztosan az erőviszonyokhoz mérten, a legoptimálisabbat választották ki.
Sorozatban kétszer játszott világbajnoki döntőt az U20-as női kéziválogatott. Messzemenő következtetéseket le lehet ebből vonni?
Ez a korosztály nagyon sikeres, rendre érmeket hoz a világversenyekről, legyen szó Európa- vagy világbajnokságról. De az utánpótlás és a felnőtt kézilabda teljesen más világ, mindenhol vannak tehetségek, az azonban majd a következő években derül ki, hogy ki az, aki a korosztályos terhelések után a „nagyok” között is folyamatosan jó teljesítményre képes.
Felnőtt szövetségi kapitányként vannak olyan játékosok, akiket kifejezetten abból a célból figyelt, hogy hamarosan a nagyválogatottba is lehetőséget kapjanak a bizonyításra?
Jó páran vannak, akiket figyelek, Kajdon Blanka korábban már meghívást is kapott az összetartásra, Farkas Johanna is nagy tehetség, így hosszú távon irányítóposzton el leszünk látva. De ahogy az imént is mondtam, korai még bárminemű feltételezés, ennek a korosztálynak most jön az az időszak, amikor kiöregednek a juniorok közül, és egyre inkább meg kell vetni a lábukat a saját csapatukban. Szerencsére a legtöbben már most az NB I-ben játszanak, a válogatott ajtaja pedig mindenki előtt nyitva áll, aki a teljesítményével rászolgál, hogy belépjen rajta.
Néhány nap elteltével lehet már örülni annak, hogy bár az aranyérmet nem sikerült megnyerni, a világ második legjobb csapatának az edzője?
Igen, most már leginkább büszkeséget érzek, amikor a kezembe fogom, és ránézek az ezüstérmünkre. A döntő után és tegnap azért még cikáztak bennem a gondolatok, hogy szakmailag mit kellett volna máshogy csinálnunk, amellyel megnyerhettük volna a döntőt, de ha összességében megnézzük, milyen kézilabdanemzeteket utasítottunk magunk mögé, illetve hogy végig pariban voltunk a norvégok elleni fináléban is, akkor minden dicséretet megérdemelnek a lányok.
Előzetesen mit várt a tornától?
Címvédőként nem lehetett más a célunk, mint hogy ismét megnyerjük a világbajnokságot. A minimális elvárás az éremszerzés volt, ami összejött, viszont a sorsolás előzetes tudatában tisztában voltam vele, hogy a negyeddöntő lehet majd a vízválasztó, ahol a francia, dán, norvég hármasból kaptunk ellenfelet. A riválisoknál ráadásul több olyan játékos is szerepelt, akik már nemhogy felnőtt bajnokságban játszanak folyamatosan, hanem a nemzetközi kupákban is – ennyit azokról a negatív hangokról, hogy mennyire vette komolyan egy-egy ország a junior vb-t... Ennek fényében egyébként még inkább felértékelődik a második helyünk, hiszen nálunk ilyesfajta rutinja nem igazán volt senkinek.
Golovin Vlagyimir szerint az elődöntőben nyújtotta a legjobb teljesítményt a csapat. Egyetért a szövetségi kapitánnyal?
Valóban, ott nagyszerűen játszottuk, de a nyolc között, a dánok ellen is szinte végig azt kaptam vissza a pályán, amit előzetesen megbeszéltünk. Sajnos az utolsó és legfontosabb, Norvégia elleni mérkőzésen már érezhetők voltak a fáradtság jelei, a nyolcadik találkozónk volt ez nagyon rövid időn belül, így csökkent az a fajta élesség, ami korábban jellemezte a csapatot, főleg a támadásokban és a befejezéseknél. De egy ilyen „skandináv opent” letolni pár nap leforgása alatt embertelen, így nem tudom elmarasztalni a lányokat, így is erőn felüli volt a teljesítményük.
Kajdon Blanka bekerült a világbajnokság álomcsapatába. Milyen jövőt jósol a 20 esztendős irányítónak?
Minden játékosnál, aki válogatott kerettag, ugyanazt szoktam válaszolni erre a kérdésre:
a 20 és 24 év közötti időszak dönti el, hogy kiből milyen játékos lesz, így a következő négy esztendő sorsdöntő a lányok pályafutása szempontjából.
Nincs igazán jelentősége annak, hogy ki milyen szinten van jelenleg, az a fontos, hogy a közeljövőben milyen képzést kap, és ebből mit tud továbbvinni és kamatoztatni. Azt sem lenne szabad elfelejteni, hogy még korai lenne mindenkit kizárólag felnőtt edzésmunkával terhelni, ezt sok helyen jól alkalmazzák, de van, ahol nem foglalkoznak vele. Ami Blankát illeti, bár a Vasassal az előző szezonban kiesett az élvonalból, mutatott már nagyszerű dolgokat, ahogyan most a vb-n is. A következő idényt már Siófokon tölti, remélem, hogy töretlen lesz a fejlődése, mert akkor szép jövő várhat rá.
Mennyire számít ennél a korosztálynál az erőnlét mellett a mentális felkészültség?
Elképesztően, olyannyira, hogy a mostani döntőt valamilyen szinten éppen emiatt is veszítettük el. Ezen a téren kell leginkább fejlődnie még mindenkinek, mert bár modernizálódott a lányok szemlélete annak köszönhetően, hogy kihasználjuk a rendelkezésünkre álló eszközparkot, még mindig van hová előrelépni. Ugyanolyan pozitív visszacsatolást ugyanis még mentális oldalról nem kaptam, mint mondjuk fizikálisan vagy éppen orvosi oldalról.
A 2018-as vb-győztes alakulatból ma már többen a felnőttválogatottat erősítik. Lát esélyt arra, hogy ez a generáció még az elődeinél is sikeresebb legyen?
Ha egy utánpótlás-korosztályból hárman-négyen eljutnak a felnőttválogatottságig, nagyjából az az átlag. Ha közülük egy-két húzóemberré is válik a nemzeti a csapatban, akkor az már extra dolog. Ez szerintem a mostani társaságnál lehet realitás, bízom benne, hogy idővel néhányan tényleg meghatározó szerepet tölthetnek majd be a felnőttek között is, ehhez viszont még rengeteg munka és feladat áll előttük.
(Borítókép: Jozo Cabraja / IHF)