Index Vakbarát Hírportál

Fölényes magyar győzelem, a svédek kezében a sorsunk a világbajnokságon

2023. január 22., vasárnap 16:54

A magyar férfikézilabda-válogatott vasárnap lejátszotta utolsó mérkőzését a svéd–lengyel közös rendezésű világbajnokságon. Chema Rodríguez csapata hozta a kötelezőt, 42–30-ra nyert és mivel este Svédország legyőzte Portugáliát, bejutott a negyeddöntőbe.

A várakozásoknak megfelelően magabiztosan, jobban kezdtük a találkozót, mint a csoportban még pont nélkül álló afrikai vetélytárs, öt perc után 5–2 állt az eredményjelzőn. Bodó Richárd és az irányítóposzton ezúttal kezdő Hanusz Egon duplázott a meccs elején, előbbi két hatalmas távoli bombából, utóbbi pedig két szép betörést követően volt eredményes.

A zöld-fokiak legnagyobb sztárjukra, a Benficát erősítő Paulo Morenóra próbáltak játszani, és bár a beálló kétszer eredményes volt, nem volt meg az átütő erő a csapatban.

Ennek ellenére a folytatásra sem lehetett panasz, jól játszottunk, az ellenfél hibáit pedig könyörtelenül megbüntettük. Bánhidi Bence és Ancsin Gábor is feliratkozott a többgólos játékosok közé, az első negyedóra végén már hat volt közte, 11–5-nél Ljubomir Obradovic időt kért. A meccs képében és a különbségben állt be azonban gyökeres változás, így a szerb mester tanítványai támadásban átálltak 7 a 6 elleni játékra.

A létszámfölény a dobott góljaik szempontjából pozitív hatással volt, hiszen a 25. percben egy látványos kínai figurát követően már a tizenharmadikat szerezték, ugyanakkor a lerohanások és az üres kapus gólok miatt folyamatosan tartottuk a 6-7 gólos differenciát, ráadásul Szita Zoltán kintről eleresztett rakétája után már csak Sipos Adrián nem szerzett gólt azok közül, akik addig pályára léptek a magyar csapatban (13–20). A játékrész utolsó gólja Rosta Miklós nevéhez fűződött, aki egy távoli szabaddobással lepte meg Luís Almeidát, így 22–15-ös előnnyel mehettünk pihenőre.

A második játékrészre Mikler Rolandot Székely Márton váltotta a kapuban, ő sem tudta azonban megakadályozni Morenót, hogy megszerezze a játékrész első találatát. Bóka révén az első akcióból mi is eredményesek voltunk, utána viszont kissé pontatlanná váltak a befejezéseink. Öt gólnál azonban nem engedtük közelebb az afrikaiakat, ehhez viszont már kellett egy Székely-bravúr is, ráadásul emberhátrányban, Bruno Landim eszén járt túl a Tatabánya kapusa.

Húsz perccel a vége előtt Hanusz sokadik szép betörését követően 28–22-re módosult az állás, amely Landim fölédobott hetese után sem változott. Rosta viszont értékesített egy büntetőt, így a néhány perces gólcsendet mi törtük meg, ráadásul egy elegáns bejátszás és egy Bánhidi-ziccer után, a 48. percben először a meccsen már nyolccal vezettünk (32–24), a jó védekezésnek és a további üres kapus góloknak köszönhetően pedig öt perccel a vége előtt megvolt a közte tíz (38–28).

Rosta Miklós szerezte a 40. találatot, majd a következőt is – a változatosság kedvéért üres kapura –, Moreno pedig a 30. zöld-foki gólt. A végeredményt Bóka állította be, 42–30-ra nyertünk, a mérkőzés emberének Hanusz Egont választották.

A feladat ránk eső részét tehát teljesítettük, este pedig a már biztos továbbjutó Svédország 32–30-ra legyőzte Portugáliát, így ott vagyunk a legjobb nyolc között, ami pedig legalább ennyire fontos, a jövő márciusi olimpiai selejtezőtornán is.

Férfi kézilabda-világbajnokság
Középdöntő, 3. (utolsó) forduló
II. csoport (Göteborg)

Magyarország–Zöld-foki Köztársaság 42– 30 (22– 15)

Svédország–Portugália 3230 (1314)

Izland–Brazília 4137 (1822)

A végeredmény: 1. Svédország 10 pont, 2. Magyarország 6, 3. Izland 6, 4. Portugália 5, 5. Brazília 3, 6. Zöld-foki Köztársaság 0

Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt. A negyeddöntőbe az első két helyezett jutott.(Borítókép: Bodó Richárd a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjének harmadik, utolsó fordulójában játszott Magyarország–Zöld-foki Köztársaság-mérkőzésen a göteborgi Scandinavium Arénában 2023. január 22-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok