Index Vakbarát Hírportál

A szegedi vezetőedző elnézést kért a szurkolóktól kiütéses vereségük után

2023. március 22., szerda 21:31

Váratlan, tizenhárom gólos vereséget mért a Veszprém a Szegedre a kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán. A mérkőzés után Juan Carlos Pastor, a szegediek vezetőedzője úgy nyilatkozott: semmilyen szinten nem tudták felvenni a versenyt a riválisukkal, és elnézést kérnek szurkolóiktól a csúfos eredmény miatt.

Annak ellenére, hogy telt ház fogadta a csapatokat a Pick Arénában szerda este a Szeged–Veszprém BL-nyolcaddöntő első mérkőzésén, kiütéses vereségbe futottak bele a házigazdák. A Veszprém már a félidőben tizenhárom gólos előnyben volt, végül 36–23-ra nyerte meg a találkozót. 

A vendégek vezetőedzője, Momir Ilic nem számított ilyen egyoldalú találkozóra, de megjegyezte: ez még csak félmunka, a továbbjutást a veszprémi visszavágón kell bebiztosítania csapatának. Ezzel együtt gratulál játékosainak, és véleménye szerint ez volt a legjobb mérkőzés, amit valaha átélt edzőként vagy játékosként a klubnál. 

Gasper Marguc , aki 11 góllal segítette hozzá a sikerhez csapatát, szintúgy nem gondolta volna, hogy ekkora különbség lesz végül a két rivális között.

Nem lehetett előzetesen erre számítani, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, de a kiütéses siker ellenére továbbra is tiszteljük a Szegedet. Fontos megjegyezni, hogy sokszor találkozunk még velük a szezonban

– tette hozzá a szlovén játékos.

Juan Carlos Pastor, a hazaiak vezetőedzője megtörten nyilatkozott a mérkőzés után, és elmondta: rengeteg problémájuk volt a mérkőzés alatt, egyáltalán nem érezték a kaput, nagyon sok helyzetet kihagytak, borzasztó teljesítményt nyújtottak, így esélyük sem volt felvenni a versenyt a Veszprémmel. 

Szeretnénk megköszönni a szurkolóknak, hogy telt házas aréna előtt játszottunk, és ezzel együtt elnézést is kérünk tőlük a borzasztó teljesítmény miatt

– zárta rövidre a szegediek mestere. 

Hazai oldalról még Szita Zoltán állt a sajtó rendelkezésére a mérkőzés után, de a magyar játékos is csak annyit tudott hozzátenni, hogy a visszavágón bizonyítaniuk kell, nincs ekkora különbség a felek között, és a szezon hátralévő mérkőzésein ki kell javítaniuk ezt a csúfos vereséget. 

A vegyes zónába érve értelemszerűen felemás kép fogadta az odaérkező újságírókat: a szegediek lehajtott fejjel, hatalmas csalódottsággal az arcukon, a veszprémiek fülig érő szájjal és boldogan nyilatkoztak.

Bíztunk benne, hogy megnyerjük ezt a meccset, de hogy ekkora különbséggel, arra szerintem nemcsak mi, senki nem számított a csarnokban

– mondta a válogatott balátlövője, Ligetvári Patrik, aki szerint elsősorban a jó védekezésnek volt köszönhető a kiütéses győzelem.

Mindennek ez az alapja, ha hátul rendben vagyunk, elöl tudunk gólokat lőni. A szakmai stáb is erről beszélt, ha hátul nem kapunk egyet sem, valamit csak bedobunk a túloldalon... A viccet félretéve: minden erőnket mozgósítottuk ezért a sikerért, az pedig külön öröm, hogy bármekkora is volt a különbség, egy percig sem engedtünk ki, és adtunk hitet a Szegednek, hogy úgy érezze, visszajöhet a meccsbe.

A 27 éves játékos szerint ekkora differencia nincs a két alakulat között, éppen ezért bármennyire is lefutottnak tűnik a BL-párharc, nem vehetik félvállról a visszavágót.

A Szeged ellen, hazai pályán mindig és mindenkor csakis a győzelem lehet a cél, éppen ezért a visszavágót is meg akarjuk nyerni, főleg a lelkes szurkolóink előtt, akik most, idegenben is nagyszerű hangulatot teremtettek

– tette hozzá. 

Bodó Richárd, a szegediek balátlövője önkritikusan értékelt.

Nehéz mit mondani, 10-12 perc alatt átrohant rajtunk a Veszprém, eldöntve ezzel a lényegi kérdéseket... Előzetesen nem erre számítottam, ekkora különbség nincs a két csapat között, ma viszont mégis volt. Van még egy visszavágó, ha minden jól alakul, akkor a bajnoki döntőben és a kupafináléban is a veszprémiekkel játszunk – apró öröm, hogy ezt a teljesítményt csak felülmúlni tudjuk majd... Ennél azonban jóval többre lesz szükség, leginkább csapatszinten, a mostani Építők ellen ugyanis csak így lehet esélyünk. Ami a visszavágót illeti, a továbbjutásról kár lenne beszélni, elsődlegesen az lesz a cél, hogy legalább azt az összecsapást megnyerjük

– értékelt a magyar válogatott játékosa. 

A magyar csapatok párharcából győztesen kikerülő alakulatra a lengyel Kielce vár a negyeddöntőben, és bár Ligetvári Patrik ennyire nem tekint előre, egy sejtelmes mosollyal azt azért elárulta, hogy a veszprémiek számítása szerint még minimum ötször lépnek pályára a Bajnokok Ligája idei kiírásában.

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
1. mérkőzés
PICK Szeged–Telekom Veszprém 23–36 (7–20)

(Borítókép: Juan Carlos Pastor. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok