Index Vakbarát Hírportál

A juniorcsapatával áll ki a Veszprém a negyeddöntőre

2023. március 30., csütörtök 10:24

A juniorcsapatával áll ki a férfikézilabda SEHA-liga negyeddöntőjére a címvédő Telekom Veszprém.

A veszprémiek a szerb Partizan Beograddal találkoznak a legjobb nyolc között, az első meccset idegenben játsszák jövő szerdán, a visszavágóra hazai pályán kerül sor egy héttel később.

A felnőttekre mind a két SEHA-liga-negyeddöntős héten fontos mérkőzések várnak, előbb a Magyar Kupában mérettetik meg magukat, majd Szegedre utaznak bajnoki meccsre – írták indoklásul a klub honlapján, miért döntöttek úgy, hogy az U21-es csapat áll ki a szerbek ellen.

A juniorok 2022 novembere óta veretlenek az NB I/B-ben, az előző fordulóban sorozatban tizedszer nyertek, így jelenleg a harmadik helyen állnak a tabellán. Nem először fordul elő, hogy a Telekom Veszprém a juniorcsapatát küldi pályára a SEHA-ligában: 2019 őszén a fiatalok idegenben 26–23-ra, házigazdaként pedig 37–32-re legyőzték az orosz Szpartak Moszkvát a csoportkörben.

A mostani szezonban a magyar csapatnak nem kellett pályára lépnie a csoportkörben, csak a negyeddöntőben kapcsolódik be a küzdelmekbe.

Rovatok