Index Vakbarát Hírportál

A Szeged magabiztos győzelemmel, a Veszprém döntetlennel hangolt az új szezonra

2023. augusztus 25., péntek 15:44

A Telekom Veszprém izgalmas mérkőzésen döntetlennel, az OTP Bank-Pick Szeged magabiztos győzelemmel zárta a bajnokság rajtja előtti utolsó nemzetközi felkészülési mérkőzését.

A 27-szeres magyar bajnok Veszprém csütörtök este a Bajnokok Ligája előző kiírásában döntős lengyel Kielce ellen, telt ház előtt lépett pályára. Izgalmas találkozóra számíthattunk, hiszen a két sztárcsapat mindig kiélezett mérkőzést vív egymással. Legutóbb a Bajnokok Ligájában a négyes döntőbe jutásért játszottak, a veszprémi döntetlent (29–29) követően a lengyel csapat négygólos hazai győzelmével (31–27) biztosította be továbbjutását.

A felkészülési összecsapáson először a vendégek kapták el a ritmust, 4–2-re is vezettek, azonban nem kellett sokat várni a piros mezesek egyenlítésére: két támadás múlva már döntetlen állt az eredményjelzőn. A 13. percben sikerült megszerezniük a veszprémieknek a vezető találatot – az olimpiai bajnok francia Kentin Mahé révén –, a szünetre pedig egygólos hazai előnnyel mentek a csapatok.

A volt magyar szövetségi kapitány, Talant Dujshebaev által irányított lengyel gárda magabiztosan kezdte a második félidőt, egészen a 43. percig előnyben volt, de a Veszprém hamar kapcsolt: sztárigazolása, Ludovic Fabregas, valamint az egyiptomi Jehia el-Dera góljainak köszönhetően rövid időn belül 24–22-re módosult az eredmény. Nem sokkal a vége előtt egyenlített a Kielce, azonban több próbálkozása ellenére sem sikerült magához ragadnia az előnyt, így a találkozó 26–26-os döntetlennel ért véget.

A Veszprém szombaton a férfi kézilabda NB I nyitómérkőzésén a tavalyi hatodik helyezett Gyöngyöst fogadja hazai pályán, majd szeptember 14-én a nemzetközi porondon is megkezdi a szereplését, első nekifutásra a címvédő német Magdeburggal mérkőzik meg a Bajnokok Ligájában.

A Szeged magabiztos győzelemmel hangolt

A magyar bajnokság másik kiemelkedő csapata, az OTP Bank-Pick Szeged a PICK Arénában 2500 szurkoló előtt fogadta a szerb RK Partizant. A találkozó a hazaiak kulcsjátékosa, Bánhidi Bence góljával kezdődött, majd a folytatásban a válogatott csapatkapitánya, Mikler Roland védéseinek köszönhetően a szegediek egyre nagyobb különbséget alakítottak ki.

A szélsők kiváló teljesítményt nyújtottak, a félidő végére már 17–10-re vezettek a „Kékek”. Az első 30 perc parádés teljesítménye ellenére a második játékrész gyengén kezdődött, a szerbek két gólra felzárkóztak, de Ezek után a Tisza-partiak begyújtották rakétáikat, és végül 38–29-es győzelmet arattak.

Az OTP Bank-Pick Szeged szombaton 15 órakor játssza utolsó felkészülési mérkőzését a Balatonfüred otthonában, majd szeptember elsején megkezdi szereplését a honi bajnokságban, ugyancsak a Gyöngyös ellenfeleként. A Bajnokok Ligája első fordulójában a francia Paris Saint-Germain lesz az ellenfele hazai pályán szeptember 14-én.

Felkészülési mérkőzés
Telekom Veszprém–Kielce 26–26 (15–14)
Kiállítások: 4 perc, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/2, ill. 2/2

A Telekom Veszprém kerete a 2023–2024-es szezonra

Felkészülési mérkőzés
OTP Bank–Pick Szeged–RK Partizan 38–29 (17–10)
Hétméteres: 4/4, ill. 3/2.
Kiállítás: 4, ill. 6 perc.

Az OTP Bank-Pick Szeged kerete a 2023–2024-es szezonra

Rovatok