Index Vakbarát Hírportál

A Veszprém kéziseinek szegedi győzelmével indult a hazai csúcsrangadók sora

2023. november 11., szombat 18:40

A címvédő Telekom Veszprém vendégként 30–25-re legyőzte az OTP Bank-PICK Szeged együttesét a férfikézilabda-bajnokság most zajló idényének első csúcsrangadóján szombaton a PICK Arénában.

Amint arra bevezetőnkben kitértünk: a Veszprém kiválóan teljesít eddig a szezonban. A bajnokságban 9/9 a győzelmi mutatója, a Bajnokok Ligájában 6/5. A legrangosabb nemzetközi kupában bravúros győzelmeket is aratott a gárda, amely Magdeburgban és Barcelonában is nyert, egyetlen vereségét a dán GOG vendégeként szenvedte el. A Szeged a bajnoki pontvadászatban ugyancsak nem tévesztett még lépést (8/8), BL-szereplése viszont lényegesen visszafogottabb: két győzelem, egy döntetlen és három vereség van eddig a tarsolyban.

Az előző idényben három fronton nyolcszor mérték össze magukat a felek, és mindháromból – bajnokság, Magyar Kupa és Bajnokok Ligája – a Veszprém jött ki jobban.

A bajnokság alapszakaszában 1–1-re végeztek – mindig a házigazda nyert –, majd a bakonyiak a döntő három felvonását követően 2–1-re jobbnak bizonyultak. Utóbbiak ráadásként az MK-döntőben is felülmúlták riválisukat, amelyet a BL-rájátszásban kettős győzelemmel ejtettek ki.

A csarnokba és környékére már két órával a kezdés előtt, kora délután élet költözött. Nem csoda, a rendezők közel telt házat jelentettek be már pénteken – majdnem 7500 néző töltötte meg a lelátókat –, a leglelkesebb nézők pedig igyekeztek a bemelegítés minden pillanatát elcsípni, plusz hangulatba kerülni. A szurkolói zónában DJ-s hangulatfelelős mellett a szegedi csapat életébe péntektől gyémántfokozatú támogatóvá előlépett MIZO is képviseltette magát színes, a nézők többsége számára aligha ismeretlen termékeivel: a kóstolásra kínált Túró Rudikat nem sokáig kellett kínálniuk a hoszteszeknek.

A csapatok a bemutatás és a kezdés előtt közvetlenül a pályán köszönthették Juan Carlos Pastort, aki személyesen tette tiszteletét a szombati találkozón. A spanyol szakember látogatásának az adott apropót, hogy neve felkerült a Legendák Falára, ami méltó megemlékezés arra a 3 bajnoki címet, 1 Magyar Kupa-trófeát és 1 EHF-kupa-győzelmet hozó sikeres tíz évre, amit Szegeden töltött el, és amelyről vasárnap 8 órakor az M4 Sporton a Mister X című film kerül adásba.

Jó szegedi kezdés után a veszprémiek diktálták a ritmust

Jól kezdett a házigazda – két lövésből két gól plusz egy védés –, de 0–2 után a Veszprém nemcsak megálljt parancsolt, hanem villámgyorsan fordított is, és átvette a kezdeményezést, a 10. percben ennek megfelelően már 6–3-ra meglépett. A Szeged nehezen találta a rést a veszprémi védőfalban, teljesítményét támadásban egyéni villanásokkal, míg védekezésben hatékony és szervezett védőmunkával igyekezett egyensúlyban tartani. Klasszikusabb játékot idézett a mérkőzés képe, nem volt rohanás, volt viszont védőfalak előtti keresztmozgás.

A folytatásban nem állt be döntő változás az eredményben, a hazaiak olykor közelebb értek, a vendégek viszont újfent megléptek. A Szeged büntetővel csökkentette kétgólosra a hátrányát (20. perc: 8–10), majd a hajrához is közte kettővel érkeztek a felek (25. perc: 11–13). A pályán nagy volt a küzdés, de a modern kézilabdára jellemző sebesség ezúttal mindkét oldalon hiányzott. Persze, egy ilyen vásár mindig kettőn áll... A Veszprém azért még így is rendre gyorsabban fejezte be lövéssel az akcióit, mint a házigazda.

A FÉLIDŐBEN 13–15-ÖS RÉSZEREDMÉNYT MUTATOTT A TÁBLA.

A lelátón az első félidőben nagyjából ötpercenként mondták be, hogy sípot a megtévesztés miatt ne használjak a nézők, de nehéz volt kordában tartani a máskor meg éppen feltüzelt drukkerek hangulatát – a gondosan elszeparált vendégszektor is megtelt.

Nyílt csata, paprikás hangulat

A második félidő elején Mikler Roland potyaízű gól után kétszer védett egymás után, Szita Zoltán meg két gólt vállalt, a 34. perc végére kiegyenlített a házigazda, majd a 37. perc elején hosszú idő elteltével ismét vezetett (17–16). A Veszprém az öltözőben maradt, önmagához képest igencsak álmosan játszott, a szegediek altatása eredményesnek bizonyult.

Rövid ideig vezetett azonban a házigazda, a vendégcsapat még az előtt megrázta magát, hogy nagyobb lett volna a baj, és villanások után fordított. Teljesen nyílt volt a mérkőzés, a felek egymás nyakán lógtak (40. perc: 19–20).

A küzdőtéren így kezdett egyre paprikásabbá válni a hangulat, a falból egyre keményebben, határozottabban léptek ki a védők, különösen szegedi oldalon. Gleb Kalaras gyors egymás után két kiállítást is begyűjtött, de a négyperces emberfórból különösebben nem tudott érdemit kihozni magának a Veszprém, maradt a szoros állás (45. perc: 21–22).

A következő öt percben elfogyott a Szeged, ezt kihasználva a Veszprém a hazaiak részéről válasz nélkül maradt három góllal ismét meglépett (50. perc: 22–26). Közben vendégoldalról Ligetvári Patrik is kiszállt két percre, Mikler ráadásként a hazai kapuban sokadik védését mutatta be. Társai azonban nem éltek a lehetőséggel, és ekkor már a Veszprémnek is érdeke volt a játék ütemének visszafogása, a lassú percek a vendégeknek dolgoztak. A hajrá felvezetéseként aztán négygólos előnyben, már teljes létszámmal időt is kértek (55. perc: 23–27).

A vendégek rendre a szegedi falba jártak a faultokért, azzal is ment az idő, amikor meg lehetőség nyílt, akkor villantak. Mikler sem foghatott mindent. Az utolsó két percre nem maradt nyitott kérdés (58. perc: 24–29), a vendégtábor pedig máris kiosztotta a bajnoki aranyérmet: „izzik a csarnok, itt a magyar bajnok!”, szólt a rigmus a végig lelkes veszprémi drukkerektől.

A vége közte öt lett (25–30), aligha erre számítottak szegedi oldalon, és vélhetően lesz még ennél szorosabb is a két együttes csatája a szezonban, bár ez sem volt éppen rossz.

Rovatok