Index Vakbarát Hírportál

Lemondott az edző, miután óriásit zakóztak a bajnokságban

2023. november 27., hétfő 11:02

Éles József, a Fejér-B.Á.L. Veszprém vezetőedzője lemondott tisztségéről, helyét pedig Danyi Gábor szakmai igazgató veszi át – közölték a klub hivatalos honlapján egy rövid közleményben. A döntés azután született meg, hogy csapata szombaton 11 góllal (23–34) kikapott a férfi kézilabda NB I-ben ugyancsak kieső helyen álló PLER Budapesttől. A valóságban azonban ennek nem sok jelentősége van, hiszen az 54 éves szakember a Veszprém megyei klub igazgatója.

Danyi Gábor, a Győri Audi ETO KC-val Bajnokok Ligáját nyert szakvezető veszi át a pozíciót annak reményében, hogy a magyar fiatalokból álló csapat új lendületet kap az ő szemléletével. Éles elmondása szerint a kiesést már nem tudja elkerülni a „kis Veszprém”, de mindent meg fognak tenni a jövőben azért, hogy visszajussanak az élvonalbeli bajnokságba, viszont ahhoz arra van szükség, hogy hosszú távú szerződéseket kössenek a játékosokkal, és egy erős magja legyen az együttesnek, ne kelljen minden évben nyolc-kilenc embert beépíteni a csapatba.

A veol.hu-nak a világválogatott, korábbi KEK-győztes kézilabdázó elmondta:

Régóta rossz alvó vagyok, folyton jár az agyam, de most az átlagosnál is többet forgolódtam. Egyszer pedig el is sírtam magam. Tisztában vagyok azzal, hogy a szurkolóinknak mérhetetlen csalódást okoztunk.

Továbbá elmondta, hogy a játékosaiból hiányzik a bátorság, vagányság és a téthelyzetben való nyugodt gondolkodás. Nem érti, hogy miért nem jön elő a fiúkból az a mérkőzéseken, amit hétköznap az edzéseken mutatnak.

Átadtam Danyi Gábor szakmai igazgatónknak a csapatot, hogy ezután ő mutasson nekünk irányt. El- és belefáradtam, ezzel együtt mindenben segítem a munkáját. Elvesztettem a fonalat, pedig mindennel úgy igyekeztem: hétközben elemeztem, statisztikákat böngésztem, videófelvételeket néztem a riválisainkról – folytatta a 179-szeres balátlövő.

A megoldás szerinte az lenne, ha elköltözne a csapat Veszprémből, hiszen nem érzi magukat megbecsülve.

A Fejér-B.Á.L. Veszprém a 2019/2020-as szezonban harcolta ki az élvonalba jutást. Az első szezonukban a hetedik, a következőben a tizedik, idén májusban pedig már csak a 12. helyen végzett a csapat. A 2023/2024-es idény őszi etapjában 11 mérkőzést követően két ponttal sereghajtó a kis Veszprém, csupán a Budakalász együttesét tudta legyőzni Éles József alakulata. A következő mérkőzésüket a Telekom Veszprém ellen játsszák december 2-án már Danyi Gábor irányításával.

Rovatok