Index Vakbarát Hírportál

A legutóbbi világrekord után jövőre is szintet lépne a budapesti négyes döntő

2023. november 30., csütörtök 16:54

Csütörtökön elindult a jegyértékesítés a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjére, aminek június első hétvégéjén a budapesti MVM Dome ad otthont.

A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ), valamint a sportág európai (EHF) és a magyar szövetsége (MKSZ) által tartott közös sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a négyes döntőnek immár tizedik alkalommal ad otthont Budapest. A jubileumi esemény bekerült a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága által életre hívott Sportoló Nemzet Programba, vagyis a tagok kedvezményesen válthatnak jegyet a mérkőzésekre.

 A program célja, hogy honfitársainkkal megszerettessük a sportot, és hogy minél többeknek legyen az élete része a mindennapos testmozgás. Nagy öröm, hogy sikerült elérnünk, hogy a Sportoló Nemzet Program klubtagjai harminc százalékos kedvezménnyel tudnak jegyet vásárolni egyes szektorokba a jövő évi négyes döntő mérkőzéseire

– idézi a szervezők sajtóközleménye Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárt.

Bővebb információt a sportolonemzet.hu honlapon érhetnek el a programról és a csatlakozásról.

A sajtótájékoztatón Ilyés Ferenc, az MKSZ elnöke felidézte: tíz évvel ezelőtt a hazai szövetség lobbizott az EHF-nél, hogy a kölni férfitorna mintájára honosítsa meg a négyes döntős formátumot a nőknél is, majd amikor kiírták a pályázatot, az MKSZ mindent megtett, hogy elnyerje a rendezés jogát.

Nagy öröm, hogy az NRÜ-vel és az EHF-fel közösen jövőre is részesei lehetünk ennek az eseménynek. Nagyon bízom benne, hogy magyar csapat is eljut a legjobb négy közé, sőt öt év után valamelyik magyar együttes ismét megnyeri a BL-t

– mondta a játékosként 229-szeres válogatott balátlövő.

Sas András, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt. vezérigazgatója felidézte, hogy az idei torna egy „igazi kézilabda-örömünnep volt”, annak köszönhetően, hogy két magyar együttes, a végül ezüstérmes Ferencváros és a harmadik helyezett Győr is bejutott a négy közé.

„Az MKSZ és az EHF olyan magasra tette a lécet az idei eseménnyel, hogy igencsak dolgoznunk kell, hogy megugorjuk, de ez inspirálóan hat ránk, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy a jövő évi eseményt is a legszínvonalasabban, legprofesszionálisabban szervezzük meg, ezzel is tovább erősítve Magyarország nemzetközi sportvilágban kivívott megítélését" – nyilatkozta.

Hozzátette, öt árkategóriában több mint 20 ezer belépőjegyet terveznek értékesíteni, lehetőséget biztosítva ezzel arra, hogy a minél szélesebb kör látogathasson el a programra.

Az eddigi kilenc női BL négyes döntő közül nyolcon szerepelt magyar csapat. Az utóbbi években a címvédő norvég Vipers Kristiansand egyeduralkodóvá vált, hiszen sorozatban három alkalommal távozott győztesként a magyar fővárosból, előtte pedig három évig zsinórban a Győr volt Európa legjobb klubcsapata, így ebben az évben is éles verseny lehet a BL-trófeáért. 

A mostani idényben – a sportág történetében első alkalommal – már három magyar csapat szerepel a mezőnyben:

a csoportkör nyolcadik fordulója után a Győr százszázalékos teljesítménnyel vezeti az A nyolcasát, amelyben a Debrecen a hatodik, míg a Ferencváros a B csoportban áll a hatodik helyen.

(MTI/Index)

Rovatok