Index Vakbarát Hírportál

Az FTC megnyerte a visszavágót is, negyeddöntőbe jutott az Európa-kupában

2024. február 17., szombat 15:50

A Ferencváros kettős győzelemmel jutott tovább a férfi kézilabda Európa-kupa nyolcaddöntőjéből, mivel házigazdaként 39–36-ra legyőzte a török Besiktast a párharc szombati visszavágóján – tudósított a Magyar Távirati Iroda.

Az FTC keretéből Csörgő Kristóf, Ónodi-Jánoskúti Máté és Balogh Zsolt hiányzott sérülés miatt, vagyis jobbátlövő nélkül kellett játszania a magyar csapatnak.

Nagy iramban kezdődött a meccs, minden percben született legalább egy gól. A törökök először és utoljára 6–5-nél vezettek, és bár az egyre jobban védekező hazaiak egy 4–0-s sorozattal fordítottak, a folytatásban is szoros volt az állás. Két-három találattal rendre előrébb tartott a kevesebbet hibázó Ferencváros, amely a szünetben 18–16-os előnyben volt, de vérzéssel járó orrsérülés miatt elveszítette egyik balszélsőjét, Kovacsics Pétert.     

Az első félidőt két kapott, a másodikat viszont két lőtt góllal kezdte az FTC, amelynek a 35. percben összesítésben már hét találat volt az előnye. A klasszikus jobbátlövő hiányát remekül megoldották a magyar csapatnál, és bár a Besiktas játékosai egy pillanatra nem adták fel a küzdelmet, a visszavágó háromnegyedénél eldőlt a továbbjutás. Bognár Alex és Pordán Bálint a folytatásban is remekelt, sőt egyszer a kapus Borbély Ádám is betalált, csapatuk pedig a viszonylag szoros eredmény ellenére magabiztosan győzött.

Bognár mind a kilenc lövését gólra váltotta, Imre Bence hét, Füzi Dániel és Lékai Máté négy-négy alkalommal talált be. Győri Kristóf nyolc, Borbély két védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon a 39 éves olimpiai, négyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok francia beálló, Cédric Sorhaindo mind a tíz lövését értékesítette.

Az FTC egy héttel ezelőtt 34–32-re nyerte meg az első mérkőzést. A negyeddöntő sorsolására kedden kerül sor – tekintett előre az MTI.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-KUPA
Nyolcaddöntő, visszavágó
FTC-Green Collect–Besiktas Safi Cimento (török) 39–36 (18–16)
Továbbjutott: a Ferencváros, két győzelemmel, 73–68-as összesítéssel.

Rovatok