Index Vakbarát Hírportál

Kiegyenlített mérkőzésen veszített hazai pályán a Szeged

2024. február 29., csütörtök 07:28

Az OTP Bank-Pick Szeged házigazdaként 28–27-re kikapott a német THW Kieltől szerdán a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13. fordulójában, a magyar együttes így egyelőre nem tudta bebiztosítani továbbjutását, amihez legalább egy pontot kellett volna szereznie.

A szegediek – akiknek a keretéből Nagy Martin és Luka Stepancic maradt ki – annak tudatában léptek pályára, hogy pontszerzésük esetén biztossá válik a továbbjutásuk a csoportkörből – emlékeztetett összefoglalójában a Magyar Távirati Iroda.

Ennek megfelelően jól kezdtek, a 11. percben 6–4-re vezettek, akkor azonban megtorpantak, sorra hagyták ki helyzeteiket, ezt a német bajnoki címvédő 5–0-s sorozattal használta ki, így a 15. percben Kárpáti Krisztiánnak időt kellett kérnie. A folytatásban két percen belül visszazárkóztak mínusz egyre Bánhidi Bencéék, de az ebben az időszakban mutatott jó teljesítményüket nem tudták tartóssá tenni, ezért kétgólos hátrányban voltak a szünetben.

A második félidő elején egyenlített a Szeged, de a legfontosabb pillanatokban támadásban és védekezésben is pontosabb volt a THW Kiel. A 12. perc után az 52. percben vezetett ismét a hazai együttes (25–24), amely ekkor két irányítóval, balátlövő nélkül játszott. Dean Bombac jóvoltából a balszélső Marin Jelinic kétszer is középről, a beálló helyéről szerzett gólt. A hajrában statikusabb lett a házigazdák támadójátéka, a németek 75 másodperccel a vége előtt ismét átvették a vezetést. Az utolsó percben előbb Imanol Garciandía az ellenfél kezébe passzolt, majd Dean Bombac visszaszerezte a labdát, de az véletlenül a lábához ért, ezért a játékvezetők elvették tőle, így a Kiel 28–27-re győzött.

Mario Sostaric nyolc, Jelinic és Garciandía négy-négy góllal, Mikler Roland 15 védéssel zárt. A túloldalon Eric Johansson nyolc, Elias Ellefsen Skipagötu öt találattal, Samir Bellahcene nyolc védéssel járult hozzá a sikerhez.

A két csapat 16. egymás elleni BL–meccsén öt szegedi siker és egy döntetlen mellett tizedik alkalommal nyert a Kiel. A hat győzelemmel, egy döntetlennel és hat vereséggel álló szegediek egy hét múlva a francia Paris Saint-Germain otthonában zárják a BL csoportkörét.

Mindkét csapat nagyszerűen küzdött. Tudtuk, hogy a Kiel a világ egyik legjobbja, amely nagy tempóban kézilabdázik és rengeteg támadást vezet rendezetlen védelem ellen. A vereség ellenére a játékosainkat dicséret illeti, mindent megpróbáltak, nagyszerűen küzdöttek

– mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Kárpáti Krisztián vezetőedző. Hozzátette, egy pontra rászolgáltak, de ilyen a sport, nem mindig az történik a pályán, ami reális lehetne. Mint mondta, sajnos már nem csak a saját kezükben van a továbbjutásuk kérdése, figyelniük kell a többiek eredményeire is.

A Veszprém csoportjában Fazekas Gergő csapata, a lengyel Orlen Wisla Plock 32–32-es döntetlent játszott a dán GOG otthonában. A válogatott irányító hat lövésből négyszer talált be. A B csoportban érdekelt magyar együttes, a Telekom Veszprém csütörtökön lép pályára, 20.45 órától a francia Montpellier HB vendége lesz.

Rovatok