Az olimpiai résztvevő, Európa-bajnoki ötödik helyezett magyar férfi kézilabda-válogatott a montenegrói, a szlovák és a finn együttessel találkozik a 2026-os kontinenstorna selejtezőjében – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.
A csütörtöki koppenhágai sorsoláson az első kalapból húzták ki Chema Rodríguez szövetségi kapitány csapatát.
Elképesztően sűrű az idei válogatott naptár kézilabdában, hiszen szerepeltünk az Eb-n, olimpiai selejtezőt játszottunk, vár még ránk a vb-kvalifikáció, az olimpia és az Eb-selejtezők
– idézte a szakvezetőt a magyar szövetség honlapja.
„Kiegyensúlyozott a csoportunk, a második és a harmadik kalapból is az erősebb csapatok közül kaptunk riválist. A montenegróiak ellen óriási csatát vívtunk az Európa-bajnokság nyitófordulójában, így nem számítok könnyű meccsekre ellenük. A célunk természetesen az Eb-re való kijutás, nem félünk senkitől, de mindenkit tisztelünk és tisztességesen fel fogunk készülni” – fejtette ki.
A 32 válogatottat nyolc darab négyesbe osztották be, az első és második helyezettek mellett a négy legjobb harmadik jut ki az Eb-re.
A rendező Dánia, Svédország és Norvégia, valamint a címvédő Franciaország nem szerepel a selejtezőben.
1-es csoport:
2-es csoport:
3-as csoport:
4-es csoport:
5-ös csoport:
6-os csoport:
7-es csoport:
8-as csoport:
1. forduló:
2024. november 6–7. (szerda–csütörtök)
2. forduló:
2024. november 9–10. (szombat–vasárnap)
3. forduló:
2025. március 12–13. (szerda–csütörtök)
4. forduló:
2025. március 15–16. (szombat–vasárnap)
5. forduló:
2025. május 7–8. (szerda–csütörtök)
6. forduló:
2025. május 11. (vasárnap)
(Borítókép: Imre Bence a férfi kézilabda olimpiai selejtezőtorna Magyarország–Portugália-mérkőzése után a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban 2024. március 17-én. Olimpiai kvótát szerzett a magyar válogatott, mivel 30–27-re legyőzte Portugáliát. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)