Index Vakbarát Hírportál

Megvan a tizedik: drámai végjáték után Bajnokok Ligája-döntős a Győri ETO!

2024. június 1., szombat 16:35 | aznap frissítve

Ugyan volt olyan pillanat, amikor már hat góllal is vezetett, végül rendkívül izgalmas véghajrában kerekedett az Esbjerg fölé a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének első elődöntőjében. Az ötszörös bajnok a 24–23-as sikernek köszönhetően 2022 után jutott ismét fináléba, fennállása során pedig összesen 10. alkalommal.

Vasárnapi, döntős ellenfele a Bietigheim lesz az aranyért, a német együttes az elődöntőben kilencgólos különbséggel múlta felül a Metz csapatát.

A sorsolás szeszélye folytán a világ jelenlegi két legjobb csapatából az egyik nem juthat be a döntőbe – ez volt Per Johansson, a győriek felkészítését szezon közben átvett svéd szakvezető mondandójának lényege az ETO és az Esbjerg összecsapását, no meg a teljes budapesti négyes döntőt felvezető médianapon. Az aktuális forma alapján akár még igaz is lehet a dánokra és a magyarokra nézve is hízelgőnek szánt meglátás, amelynek a Metz és a Bietigheim játékosai azonban már aligha örültek. 

A Győr számára azonban az idei négyes döntő kevésbé a világ legjobb csapatait jellemző egész szezonos diadalmenet méltó lezárásáról szól. Sokkal inkább a 2023–2024-es idény megmentéséről! A zöld-fehérek ugyanis előbb elbukták a Magyar Kupa döntőjét, majd a bajnokságot is a Ferencvárossal szemben. Így az ETO-val 2004 óta, azaz húsz év elteltével először eshet meg, hogy trófea nélkül zár egy idényt – hacsak nem alkot maradandót hétvégén az MVM Dome-ban. 

Motivációból egyik oldalon sem lehetett hiány. Az ETO 2015 kivételével az összes négyes döntőben szerepelt (2014 óta ez a formátum, így a hétvégén tízéves jubileumot is ünnepel az EHF). Sorozatban négyszer (2014, 2017, 2018, 2019) megnyerte a BL-t, kétszer ezüstérmes lett (2016, 2022), illetve tavaly és három évvel ezelőtt a harmadik helyen zárt. 

Az Esbjerg 2022-ben jutott be először a legjobb négy közé, ezt pedig tavaly és idén is megismételte. Az első megméretésen éppen a Győrtől kapott ki (32–27), az előző kiírásban pedig a Ferencváros törte össze a dán döntőről szóló álmokat – az utolsó másodpercben Emily Bölk bombájával. Ilyen szempontból bőven lett volna miért törleszteniük a hét év elteltével a négyes döntő után elköszönő Jesper Jensen tanítványainak. A lelátó többségében ETO-érzelmű népe abban bízhatott, hogy ez eddig egyszer sem sikerült a dánoknak: a két csapat korábbi hat Bajnokok Ligája-meccséből mind a hatot a magyar együttes nyerte. 

Hogy a hetedikért alaposan meg kell dolgozni, legkésőbb a negyedik percre egyértelművé vált. 3 perc 45 másodperc állt az órán, és Johansson máris időt kért – méghozzá 3–0-s Esbjerg-vezetésnél. Az idei négyes döntő első gólját hetesből Nora Mörk szerezte, aki csakhamar rá is duplázott, ezúttal már akcióból. Érdekes játékvezetői felfogás bontakozott ki a szemünk előtt, amely egyidejűleg engedte a kemény védekezést, és nem igazán foglalkozott a lépések számlálásával... 

Az időkérés után aztán apránként feltámadt az ETO, Ana Gros és Estelle Nze Minko főszereplése mellett a 10. percnek már 5–5-ről futottak neki a felek, ráadásul a dánok mind hosszabb gólcsendbe burkolóztak. A 12. percben Győri-Lukács Viktória találatával összejött a fordítás is, négygólos zöld-fehér rohammal már 6–5-re vezetett a magyar csapat. 

Érett lassan egy időkérés Jensentől is, de mielőtt rászánhatta volna magát, csapata kilenc perc elteltével véget vetett a gólcsendnek – ezúttal is Mörk volt eredményes hetesből (6–7). Fodor Csenge kétperces kiállítása miatt ráadásul emberelőnybe is került, ezt azonban lehozta újabb kapott találat nélkül az ETO. Jelentős különbség mutatkozott ekkor már a kapusteljesítményekben is, míg a győri páros a 40 százalékos hatékonyságot karcolta, az Esbjerg mindössze 24 százalékos védési hatékonyságot tudhatott magáénak. Az egyenlítés azonban Sandra Toft bravúrjai ellenére is összejött a dánoknak, így a 20. percben ismét egál állt az eredményjelzőn (7–7). 

Ezúttal a győri támadójáték akadt meg, apránként a dán gólcsendet is túlszárnyalva. A 23. percben Sanna Solberg találatával fordított is a piros mezes alakulat (8–7). Ellépni azonban nem tudott Jensen időkérése után sem: végül tízperces rossz sorozat végére tett pontot Szöllősi-Schatz Nadine, 8–8-ra módosítva az állást. Ezekből a momentumokból is látszott, istenigazából egyik fél sem tudta ráerőltetni az akaratát a másikra, többnyire az ellenfél kihagyott helyzeteiből éltek mindkét oldalon. 

A szünet előtti percekből így is a Győr jött ki jobban, sorozatban három Toft-védésre három magyar gól volt a válasz: Kari Brattset Dale, Nze Minko, majd De Paula vette be a dán kaput (8–11). Az előny pedig azzal együtt is kitartott, hogy a véghajrára De Paulát ütésért két percre kiszórták. Sőt, nemhogy kitartott, nőtt is, miután Stine Oftedal hátrányban is gólt tudott szerezni (8–12).

Az előzetesen a dánok legveszélyesebb emberének gondolt, a találkozón 29 perc alatt azonban egyetlen gólt sem szerző Henny Reistad szépített, de az Esbjerg-szurkolók öröme nem tartott soká. Arról, hogy a – meccsen a legnagyobbnak számító – négygólos különbség a félidőben is megmaradjon, Szöllősi-Schatzl gondoskodott, aki kettő másodperccel a dudaszó előtt módosított 13–9-re az állást. 

A második játékrész elejét igyekezett ismét megnyomni az Esbjerg, amely a 33. percben visszajött két találatra. Innentől azonban az ETO hosszú perceken át nem remegett meg, Nze Minko és Szöllősi-Schatzl góljával visszaállította a négygólos magyar fórt, majd alaposan el is lépett ellenfelétől. A meccs utolsó harmadára hatgólos győri előnnyel fordulhattunk rá (12–18)

Mielőtt azonban bárki is elhihette volna az MVM Dome-ban, hogy sima lesz a vége, az Esbjerg harmadszor is meg tudott újulni. Miközben a Győr érezhetően nem kapkodott az akciók gyors befejezéséért, a dánok belekapaszkodtak az utolsó szalmaszálba, és lépésről lépésre elkezdték faragni a lemaradást, ami így hol három, hol négy találaton billegett. A meccs addigi részében haloványabb Reistad tartotta ekkor életben a piros mezesek álmait, előbb betörésből, majd átlövésből mattolva Toftot (17–20).

Az 50. percben Gros hetese vágódott kifelé a keresztlécről, így az északiak esélyt kaptak arra, hogy egyetlen gólra felzárkózzanak, de a Győr jó védekezéssel átvészelte a kritikus pillanatokat. A 22. percben, Rju elhibázott ziccere után azonban már nem jött össze ugyanez a bravúr, Reistad (a játékrészben a negyedik, a meccsen az ötödik találatával) 20–21-re módosította az állást. Újabb hiba nem fért bele elöl, Veronica Kristiansen pedig nem is hibázott Iversen szabálytalansága után – és két perce mellé – megítélt hetesből (20–22). 

Az izgalmasnak ígérkező véghajrát az ötszörös BL-győztes nem tudta elkerülni, a dánok pedig egyre többet kockáztattak, ha kellett, hét a hat ellen rohamozva a felzárkózás reményében. A véghajrá egygólos győri előnyről indult, amit aztán Nze Minko jobbkezes bombája hizlalt ismét kettőre. Fellélegezni azonban még mindig nem lehetett, sőt a játékvezető két percre kiállította Kari Brattsetet, így az utolsó négy minutum felére emberhátrányba került az ETO. Mörk pedig egy pimasz emeléssel értékesítette a hetest (22–23). 

Üres kapuval próbálkozott a gólszerzésért a magyar csapat, de az első akció kimaradt, a fordulásból pedig Kristine Breistöl kezében lehetett volna az egyenlítés – de félpályáról eleresztett lövésénél besegített a keresztléc. Rákezdett a szurkolótábor, zengett a 

Hajrá, Győr! Hajrá, Győr!

49 másodperccel a vége előtt épp Kari Brattset volt az, aki kis híján felrobbantotta a csarnokot, visszaállítva a kétgólos győri fórt már sokadjára a mérkőzésen. Jensen időt kért, amit bő 20 másodperccel a vége előtt gólra is váltott a dán együttes, ám az utolsó akció lehetősége így is az ETO-nál maradt, amelynek már csak menedzselnie kellett a maradék időt. 

Nem sikerült zökkenőmentesen, de a győzelem így is meglett: négy, talán öt másodperc volt az órán, mikor elpasszolta a labdát a Győr, amiből így még le tudott fordulni az Esbjerg, Solberg-Isaksennek pedig az utolsó ezredmásodpercekben így még volt egy lövése a bal szélről, de az egész meccsen remeklő Toft zárta a rövidet, és a következő pillanatokban már a nyakába vetődő csapattársak öleléseivel kellett csak foglalkozzon. 

A találkozót követően Estelle Nze Minko, a zöld-fehérek irányítója is csak annyit tudott mondani, néha fogalma sem volt, mi történik a pályán, csak fogösszeszorítva rohantak az előny megőrzéséért. A csapat vezetőedzője, Per Johansson úgy fogalmazott, az első percekben érzésre a buszon maradt a csapata, de örül annak, ahogyan ezt követően menedzselni tudták a mérkőzést.

A két csapat örökmérlege így hét meccs után 7–0-ra módosult. Az ETO bejutott a 2024-es BL-döntőbe – története során tizedszer. 

Ott a második elődöntőben simán győztes német Bietigheim vár majd rá 18 órakor, míg előtte 15 órától játsszák a Metz–Esbjerg bronzmeccset.

Női kézilabda, Bajnokok Ligája, négyes döntő, Budapest:

Elődöntő:

A vasárnapi program

döntő:

bronzmérkőzés:

(Borítókép: Szöllősi Schatzl Nadine. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok